Connect with us

Kiemelt hírek

Mi köze a nemzet „két saját lábán állójának” a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt.-hez? És mennyibe van ez nekünk?

orban-ketballab
Megosztás

Mondhatnák a „rossz nyelvek”, hogy miért éppen ehhez a céghez ne lenne szegről-végről köze a saját végtagján stabilan elélőknek, de ez az ügy azért ennél komolyabb és főleg Önnek, meg Önnek és Önnek is többe került és kerül a továbbiakban is.

Ha van, ha nincs!

A Magyar Nemzeti Kereskedőházat 2012 végén hozta létre a külügyminisztérium, amikor pár hónapja már Szijjártó Péter államtitkárként egyengette a magyar diplomácia és külgazdaság ügyeit. A cégnek elvileg az lett volna a feladata, hogy segítsen a kis- és középvállalkozásoknak külföldi piacokat felkutatni, és így pörgetni a magyar exportot.

Ezen a fronton az MNKH-nak sajnos nem sikerült nagy eredményeket elérnie, viszont a működés hat éve alatt jó pár botrányos ügy kapcsolódott az állami szervezethez.

Így például Szijjártóéknak az utolsó pillanatban, órákkal az összeomlás előtt sikerült kimentenie az MNKH 4 milliárd forintját a Tarsoly Csaba-féle Quaestorból, miután valamiért pont itt tartották az állami cég tőkéjét.

Forrás

Juszt László közösségi oldalán így írt:

„2018 júliusában a Külgazdasági és Külügyminisztérium irányítása alá tartozó Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt., Szijjártó egyik

“dédelgetett gyermeke”

bedőlt. Három év alatt összesen 9,5 milliárd forint üzemi veszteséget produkált. A több milliárd forintból kialakított, 41 partnerországban működő kereskedőházi rendszer összeomlott. Noha korábban a teljes kormányzati kommunikáció attól zengett, hogy mekkora sikertörténet az Állami Számvevőszék (ÁSZ) is arra jutott, hogy szabálytalanul működött.

Nem mennék végig mind a 41 irodán, csak Szaud-Arábiát nézzük:

a szaúdi kereskedőház működtetési jogát – míly meglepő – Tiborcz tapasztalat nélküli rokonsága nyerte el.

De talán mégsem annyira meglepő, ha emlékezünk még erre a képre, ahol gáz- és olajvásárlás ügyben tárgyalt a térségben a “két sajátlábon álló”.

És akkor most lehet találgatni, hogy milyen célt szolgál az újabb az a 600 millió eurós hitelkeret, amelyet a magyar kormány ad egy olyan országnak, amely jelenleg az ötödik legnagyobb devizatartalékkal rendelkezik az egész világon: 486,6 milliárd dollárral.

Csak a látvány kedvéért:

  • Magyar hitel:           662.880.066 USD
  • Szaudi tartalék: 486.600.000.000 USD

Szóval, miről is van szó?”

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Daca

    2020.01.26 15:37 at 15:37

    Orbánék fő foglalatossága AZ’ OLAJ!
    -Olaj-ügyek, ami a mai napig tiztázatlan ügy… nem hogy lecsengett, hanem ellenkezőleg, BELE FEKÜDTEK a témába!
    -Nagy bizisz!
    -Bármilyen áron!
    Aztán jött az ISIS nevü (több funkciós) tolvaj brigád, akik tizezer tonna számra lopták az olajat Sziriában, Irakban…
    De mi a lófaszt érnek vele, ha nem veszi meg senki?
    Az Orbán maffia, vevő volt rá, hiszen jóval alacsonyabb áron -a piaciár alatt-jutottak hozzá!
    -Innen a „megbonthatatlan barátság” Netanyahuval, és Erdogannal, -mivel hogy ők voltak a tolvajok (ISIS) védelmezői, támogatói, és haszonélvezői. (Az USA természetesen minden izraeli lében kanál. -Sőt a lé is az!-
    Szarták az „olcsó olajat, és gázt” Ezért kellett limitálni a gáz árat, (itt jön képbe a’ Németszilárdrezsibiztos) hogy jó áron, -„ne a változékony, világpiaci áron” amely követi a politikai mozgásokat, (és ami jóval olcsóbb lett végülis…)- kelljen eladni.
    Stabilizálták az árat, vagyis NEM AKARTAK SZARUL JÁRNI! Biztos jövedelemre, a vilagpiactól függetlenül akartak nyerni a bóton!
    Egyszóval, az olaj-biznisz nemezetközivé lett.
    ….”és „nemezközivé” lesz az egész világ”…
    Kis is azok a „nemezetek közöttiek? … Jah!!! Kuc-kuc—

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük