Banánköztársaság
Mi lenne, ha..? — Miért lehet ezzel a társadalommal mindent megcsinálni?!
Tudom, tudom: „ábrándozás az élet megrontója”. Mégis, néha ábrándozni kell, legalább a kíméletlen elvek könyörtelen világában. Csak azért, hogy ne veszítsünk el végképp minden mértéket, értéket, vagyis: mi lenne ha….
Lássuk csak!
Mi lenne, ha a magyar társadalomban létezne valami, ami összekötné a kisebb-nagyobb csoportokat, alapkérdésekben nagyjából a társadalom egészét?
Nevezzük szolidaritásnak…
Tudom, tudom: sehol sincs ilyen. A legrégebbi demokráciákban is csak közelítőleg.
Ha volna, ha lett volna, már az „alaptörvénynek” nevezett tákolmány sem léphetett volna hatályba, meg sem születhetett volna. Társadalmi hitetlenkedés és közröhej fogadta volna azt az állítást, hogy valaki egy vonaton írta meg… S ha kiderülne, hogy igaz, elsöprő erejű fölháborodás fogadta volna.
Szóba sem kerülhetne, hogy az ellenzék ilyesmiről egyáltalán tárgyaljon, de többség sem volna a benyújtásához: alkotmányt közösen, az ellenzékkel együtt kell megcsinálni…
S hány „törvényt” fogadott már el a „legbátrabb 133 ember”, minden komolyan vehető egyeztetés mellőzésével? Vajon mit veszíthetett volna például az Akadémia, ha annak idején az „54 perces ajánlatra” valami olyasmit üzen vissza, röviden, ám udvariasan, amit köznyelven így mondhatunk: „anyád”..?
Hol a többi egyetem és a szakma egyértelmű szolidaritása?
Napjaink története a Színház- és Filmművészeti Egyetemé. Hol a többi egyetem és a szakma egyértelmű szolidaritása? Az egyetem – törvénysértő módon be sem iktatott – vezetője azt mondja: a sajtóból értesült a tervezetről. A minisztérium azt hazudja: ők egyeztettek…
Valami „egyeztetést” biztosan csináltak, talán 54 perc alatt – valakikkel, akik erre hajlandóknak bizonyultak. De az is lehet, valószínű is, hogy egyszerűen az érdeklődők szemébe hazudtak, szokásuk szerint.
Miért lehet ezzel a társadalommal mindent megcsinálni?!
Az egyetem diákjai vasárnapra tiltakozó demonstrációt hirdettek meg. Vajon ott lesznek legalább a budapesti egyetemek oktatói, diákjai..? Petíciót írtak a tiltakozni készülők, „kérve” Palkovicsot, fontolja meg…
Tudom, hogy Orbán dönt mindenről, a Színház- és Filmművészeti Egyetem sorsáról is, mégis megjegyzem: elképesztő, mi minden van Palkovics rovásán. A „kérés” nyilvánvalóan reménytelen – hát akkor már inkább nem követelni kellene..? Legalább Palkovics leváltását. Hiszen földúl mindent, amihez hozzáfér – lásd a Magyar Természettudományi Múzeum sorsát…
Normális országban persze a kormány távozását követelnék, tömegek, régóta…
Vagy nézzük a legfrissebb hírt – az előzőekhez képest szinte apróság…
Szemét munka – mondom szigorúan az elvek világából. Szégyellhetik magukat, akik ebben részt vettek – az elkészült könyvek minőségétől teljesen függetlenül is.
Persze, a valóságos világban számos mentség vagy legalábbis magyarázat képzelhető el – például ha valaki az éhhalál elől másképp már nem tudott menekülni… Vagy ha azt gondolja, belülről javítható még ez a rendszer, s ő megpróbálja: még mindig jobb, ha én írom meg, mint az a barom, aki… Aztán lehetnek, vannak is olyanok, akik hívei e rezsimnek – tegyük föl, vannak nem lefizetett, nem a bűnszervezethez tartozó hívei is.
Ám ha elvekben gondolkodom, azt mondom: e munkára nincs (sincs) mentség. Általában véve az elemi szolidaritás hiányára nincs mentség.
Vajon mi lehetne az általam hiányolt szolidaritás elvi alapja?
Eduard Bernstein mondása, kissé egyszerűsítve: a mozgalom minden, a végcél semmi. Ezt átalakítva magam azt mondom: a folyamat minden, az eredmény esetleges, akár mellékes is.
Igen: a folyamat minden. Másképp – ahol demokrácia van – a részvétel minden. Minden engem is érintő ügyben; mindenben, ami érdekel. Erre valók volnának az egyébként jogilag kötelező, de a mai rezsim által pofátlanul semmi vett, mellőzött társadalmi viták, egyeztetések. És erről a pimasz, kihívó gyakorlatról mindenkinek van tudomása – legföljebb a bűnszervezet bel- és kültagjai ezt tartják „normálisnak”.
Nem írunk tehát tankönyvet olyan NAT-hoz, amelyet a szakma jelentős vagy éppen meghatározó részének kizárásával, ellenkezésének semmibe vételével hoztak létre, fogadtak el. Természetesen ilyen NAT megalkotásában sem veszünk részt… Még akkor sem, ha vélelenül a minden nemzetközi trenddel ellenkező központosítás híve vagyok: azért nem, mert maga a folyamat, a kirekesztő eljárás elfogadhatatlan.
Csak az egyeztetés
Az általam elképzelt társadalmi szolidaritás azon az elven működne, hogy minden érvénytelen, amit az egyeztetésre vonatkozó szabályok mellőzésével, kijátszásával, kigúnyolásával csinálnak – és minden ilyen döntés, tett ellen szolidáris vagyok mindazokkal, akiket kirekesztettek, akiket nem kérdeztek meg; akik ellenében határoztak.
Ez a szolidaritás összefogna mindenkit, politikai véleménykülönbség nélkül: nem fogadok el semmit, amiről az érintettek a sajtóból értesülnek. Nem fogadok el semmit, amit pénteken éjjel benyújtanak, kedden megszavaznak…
Ez a szolidaritás végső fokon megbuktatná a mai rezsimet. Csupán polgárság, polgári erkölcs kellene hozzá. Igaz: ha társadalmunkban érvényesülne polgári erkölcs, a maihoz hasonló rezsim sosem épülhetett volna ki.
A magyar társadalom azonban még igen messze van mindentől, amit polgárinak nevezhetünk. S amerre ma halad, az nem a polgárosodásba, hanem az alattvalói lét végleges (?) elfogadásába torkollik.
