Connect with us

Budapesti hétköznapok

Mi lesz veled, Klubrádió?

Klubrádió
Megosztás

Rövidesen döntenie kell a médiahatóságnak, hogy életben hagyja-e az utolsó kritikus orgánumok egyikét, a Klubrádiót, vagy cinikusan, indoklás nélkül ejti a pályázatát – írja szombati cikkében, amelyben Arató András, a Klubrádió megálmodója, igazgatósági elnöke is megszólal, a Népszava.

Indoklási kényszer nélkül egy egyszerű „csak” is elég

Szinte korlátlan számú lehetőséget biztosít a médiatörvény a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóságnak (NMHH), hogy úgy döntsön a működésünkkel kapcsolatban, ahogy neki tetszik. Ráadásul a jogszabály indoklási kötelezettséget sem ír elő a frekvenciahasználati szerződések meghosszabbításáról szóló döntések esetében

– mondta a Klubrádió igazgatóságának elnöke a Népszavának a rádió jövőjével kapcsolatban. Arató Andrást azért kereste meg a portál, mert 2021 február 12-én lejár a kormánykritikus rádió szerződése és a törvény szerint az NMHH-nak legkésőbb október 13-ig döntenie kell a hosszabbításról vagy annak elutasításáról.

Hírhullám>>>>>>>>>>>

Dönthetne akár már most is,

de mint megtudtuk, a hatóság dolgozói augusztusban szabadságra mentek, így legkorábban szeptemberben várható fejlemény. Ha pozitív döntés születik, akkor egy 2018-as törvénymódosítás szerint nem öt, hanem további hét évre lehet biztosított a Klubrádió frekvenciája. Arató bízik benne, hogy megkapják a hosszabbítás, mert mint fogalmazott, annak a több százezer embernek, akik nemcsak hallgatják a műsoraikat, de adományokkal is támogatják a kedvenc adójukat, a hosszabbítás „a népakarat kifejeződése” lenne.

„Persze nálunk bármi megtörténhet, ahogy azt például a Civil Rádió, vagy a Class FM esetében láthattuk”

– fűzte hozzá Arató két olyan adóra utalva, amelyek az elmúlt években hallgattak el.

A Klubrádió vezetői egyébként már tavaly beadták a hosszabbítási igényüket

Az elnök szerint a médiatörvény általános rendelkezésiből, az Alaptörvényből és az uniós jogrendből is az a következtetés vonható le, hogy a sugárzás lehetőségének megvonása egyenesen joggal való visszaélés lenne.

„Ha ön sétál a körúton, kezében egy esernyővel, akkor módjában áll az ön előtt haladót fejbe csapni, de joga nincs hozzá. Normális világban nem úgy élnek az emberek, hogy az esernyő fenyegetést jelent, nem arra készülnek, hogy fejbe csapják őket. Mi sem készülünk ilyen támadásra”

– fogalmazott Arató András.

Az igazgatóság elnöke szerint velük szemben nem használhatók azok az érvek sem, amiket az utóbbi években megszűnt médiumok bezárásakor hallhattunk a hatalom részéről. A Klubrádió esetében nem lehet azt mondani, hogy „belső viták feszítették szét”, vagy „megváltoztak a médiafogyasztási szokások”, esetleg „egy magáncég belügyeibe a kormány nem szólhat bele”.

„A jövőnk kizárólag egy állami szerv döntésétől függ, egy olyan testülettől, amelyben kizárólag a nagyobbik kormánypárt delegáltjai ülnek”

– tette hozzá Arató. Az ügyben kerestük az NMHH-t is, többek között arról érdeklődtünk, hogy egy esetleges elutasító döntés esetén hova fordulhat a Klubrádió, de csak annyit válaszoltak, hogy „a grémium határidőn belül – az ülésezési szünet után – hoz döntést az ügyről, amely nyilvános lesz majd”.

klubrádió

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük