Budapesti hétköznapok
Mi lesz veled Vörösmarty téri karácsonyi vásár?
Emlékeznek még a júniusi sajtóhírre, ami szerint a kormány ellentételezés nélkül államosítaná Budapest három rendkívül fontos, a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő terét, a Vörösmarty, a Podmaniczky és a Széchenyi teret. És mindezt azért, hogy utána átadja az V. kerületi önkormányzatnak
Emlékeznek még a júniusi sajtóhírre, ami szerint a kormány ellentételezés nélkül államosítaná Budapest három rendkívül fontos, a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő terét, a Vörösmarty, a Podmaniczky és a Széchenyi teret. És mindezt azért, hogy utána átadja az V. kerületi önkormányzatnak – reagált akkor Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere arra a Fidesz-ötletre, hogy egyik napról a másikra ráteszik a kezüket a főváros frekventált tereire?
Ennek fényében…..
A Napi.hu információi szerint
„szakított” az V. kerület és a főváros nonprofit cége, a Budapest Brand a Vörösmarty téri karácsonyi vásárról folytatott tárgyalásokon.
Csak nem…?
A Belváros korábban tárgyalásokat kezdett a vásárt tavaly megrendező fővárosi céggel, a Budapest Branddel, az üzlet azonban végül nem jött össze. A portállal az V. kerületi önkormányzat közölte, hogy korrekt, többszöri, partneri egyeztetés zajlott a Vörösmarty téri karácsonyi vásár megszervezése ügyében, de a Budapest Brand üzleti okokból csak 2 évre szóló együttműködés esetén tudta volna a vásár szervezését elvállalni.
„A Belváros Önkormányzata a Vörösmarty tér üzemeltetéséért, valamint az itt élőkért vállalt felelősségére tekintettel olyan együttműködést szeretett volna kialakítani, amely a kölcsönös elégedettségen, a remélt közös sikereken és mindenekelőtt a lakosság igényeinek való megfelelésen alapszik, nem pedig egy előre kialkudott időtartamon. Mindezekre tekintettel nem jött létre megállapodás a Budapest Brand és Belváros Önkormányzata között az idei vásár megvalósítására vonatkozóan”
– közölte az V. kerületi vezetés. Hozzátették:
emiatt további tárgyalások vannak folyamatban.
Háttér….
Júniusban az V. kerület így reagált Karácsony Gergely bejegyzésére:
A főváros felelőtlen, gondatlan gazdája a Podmaniczky és a Vörösmarty térnek, ezért a főpolgármester “ne csodálkozzon” azon, ha helyette a kormány gondoskodna ezekről a közterületekről
– írta az V. kerületi önkormányzat közleményében, amiben Karácsony Gergely Facebook-bejegyzésére reagáltak.
“A két V. kerületi tér fővárosi fenntartású, Karácsony Gergely azonban felelőtlen, gondatlan gazdájuk: évek óta elhanyagoltság, kiégett fű, piszok és szemét jellemezte a népszerű köztereket, pedig ezek impozáns részei lehetnének a Belvárosnak, Budapestnek.”
A közlemény szerint Szentgyörgyvölgyi Péter V. kerületi polgármester többször jelezte a főváros vezetésének, hogy átvennék a közterületek karbantartását. Végül megjegyzik: a főpolgármester rendkívül fontosnak tartja a tereket, de 2019 óta
“jóformán egyáltalán nem látják el azok üzemeltetési feladatait és 2022. április 28. óta mindenféle anyagi ellentételezés nélkül ezek elvégzését Belváros Önkormányzatára bízták”, miközben a terek hasznosításából – így például a karácsonyi vásárból – származó bevételek a fővárosi önkormányzathoz folynak be.
FRISSÍTÉS!
Az atv.hu érdeklődésére Faix Csaba, a Budapest Brand vezetője ezt közölte:
„Miután az állam elvette a Fővárostól a Vörösmarty tér tulajdonjogát, a Budapest Brand még július végén megkereste az V. kerületi Önkormányzatot, hogy az elmúlt több, mint 20 évhez hasonlóan idén is szívesen megrendezi a vásárt. Erre a megkeresésre szeptember elejéig nem kapott választ, az ekkor újraindult egyeztetések után pedig az V. kerület úgy döntött, hogy másnak ad lehetőséget a vásár megszervezésére. Ezt a Budapest Brand kifejezetten sajnálja, mert az infláció és a gazdasági helyzet miatt mi már májusban ártárgyalásokat kezdtünk a vásár építőivel és szolgáltatóival, hogy a látogatók terheit csökkentsük és a többség számára elérhetővé tegyük a vásárt. Ez biztosította volna, hogy a tavalyi megszokott színvonalon és időben, transzparens módon megvalósulhasson a vásár. A Budapest Brand szokásaihoz híven pályázaton választotta volna ki a kiállító kézműveseket és vendéglátósokat is. Erre most már idő hiányában aligha kerülhet sor.”
- Az, hogy Nagy Márton nem a szavak embere még benyeltük, na de, hogy a számoké sem?Megosztás Tisztázzuk: Nagy Márton jelenleg Magyarország nemzetgazdasági minisztere. Mint ilyen, talán még ebben a fejetlenségben is elvárható tőle, hogy a matek az anyanyelve legyen, bár felelős közszolgaként az sem ártana, ha a szó nem számítana „veszélyes fegyverré” számára és a kommunikációtól nem ódzkodna annyira, hogy fontos ügyekben közösségi oldalán keresztül ossza előre megírt -feltehetően többször… További információ: Az, hogy Nagy Márton nem a szavak embere még benyeltük, na de, hogy a számoké sem?
- Hajrá, Nagy Márton! Egy országgal együtt szurkolok önnek, hogy legyen legalább egy fránya szám, amit eltalálMegosztás Nem rég jelent meg a Városi Kuríron, hogy Nagy Márton az a közszolga, akit jelenleg nemzetgazdasági miniszterként tartunk el. Eddigi „remek ötletei” abban merülnek ki, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetünket próbálja nekünk eladni, mint sikertörténet. Most éppen a főváros vezetésének „segítene”, mert úgy látja, hogy gáz van. Karácsony Gergely méltányolta a gesztust és drukkol neki….… További információ: Hajrá, Nagy Márton! Egy országgal együtt szurkolok önnek, hogy legyen legalább egy fránya szám, amit eltalál
- Ön elhiszi Lázár-bemondásra, hogy ki, mit sutyorgott a fülébe? – 25 milliárdba kerülne a fideszes istibiziMegosztás Örömmel vettem a bejelentést, hogy a kormány kijelölte Lázár János miniszter urat a Rákosrendezővel kapcsolatos feladatok kormányzati felelősének. Azt már kevésbé szemlélem örömmel, hogy miniszter úr láthatóan nem olvasta el az adásvételi szerződést – írta Karácsony Gergely főpolgármester közösségi oldalán. Előzmény A Rákosrendezővel kapcsolatos összes kormányzati kérdés az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) hatásköre… További információ: Ön elhiszi Lázár-bemondásra, hogy ki, mit sutyorgott a fülébe? – 25 milliárdba kerülne a fideszes istibizi
- ‘Csókoltatom nacsasszony világlátottságát és szakértelmét’ – kommentelték Szentkirályi hétfői ‘Karácsonyba-kötését’Megosztás Szentkirályi Alexandra rápihenve a hétfőre azzal az elhatározással érkezett közösségi platformjára, hogy „Karácsonyt reggelizik”. A menüt a főpolgármester Budapestre tervezett „metróbusz” névre hallgató ötlete szolgáltatta, ami közismert megoldás Eirópa-szerte arra, hogy a külső kerületek lakói gyorsan és „fájdalommentesen” érhessék el a metróhálózatot. „Indulhatnak a metróbuszok Budapesten!” Karácsony Gergely közösségi oldalán jelentette: „Hetvenöt éve csatlakoztak… További információ: ‘Csókoltatom nacsasszony világlátottságát és szakértelmét’ – kommentelték Szentkirályi hétfői ‘Karácsonyba-kötését’
- A Kitörés-túra másnapjánMegosztás Ahogy arról tegnap is beszámoltunk, a mára sajnos megszokott Kitörésnapi emléktúra napján szélsőjobbosok mellett Budára érkeztek az antifasiszták is. Az Autonómia mozgalom szerint a Kitörés túra egyfajta hidat képez a náci szervezetek és a magyar kormány között. Moystól, Budaházyig A túra szervezői szorosan kapcsolódnak a teljes náci spektrumhoz, közülük Moys Zoltán rendszeresen együtt szerepel… További információ: A Kitörés-túra másnapján
Szerző
Friss
- Meghalt a hollywoodi sztárok kedvenc magyar riportere
- Pintér Sándor vörös kódja a rendkívüli hideg miatt
- A KDNP a természetes unintelligenciával küzd a mesterséges intelligencia ellen
- A jövőben kártérítésre jogosultak a pszichiátrián kényszerkezeltek
- Aki túléli, ne felejtsen el újra a Fideszre szavazni – kommentelt feketehumorú ‘ketteske’, akit nem láttak el a XVII. kerületben
- Mennyit ér a honvédségi nyilatkozat, amihez senki nem adta a nevét? – Frissítve!
- Gondolatébresztő (!) Németh közszolgának: mi lenne, ha Orbán Viktor is átállna és a Tisza őt indítaná 2026-ban?
- Erre Dúró Dóra is megpödörheti a bajszát: Trump be- és kitiltotta a suliból Julianne Moore gyerekkönyvét
- Nincs ingyen leves – A munkáshitel kamatát az ‘állam’, vagyis mi mindannyian fizetjük a bankoknak
- A magyar kormány Szijjártó-szájjal a partvonalról comboskodik – Egyik klikk sem tart igényt a jelenlétükre