Connect with us

Kiemelt hírek

Miért csinál ilyet a DK?

Megosztás

Az ellenzéki pártelnökök többségi döntéssel elutasították az egykori DK-tag Katanics Sándor nyilvántartásba vételét, aki civilként, a Momentum támogatásával indult volna az előválasztáson.

MZP
Megosztás

Az ellenzéki pártelnökök többségi döntéssel elutasították az egykori DK-tag Katanics Sándor nyilvántartásba vételét, aki civilként, a Momentum támogatásával indult volna az előválasztáson.

 

Katanics korábban a DK tagja volt, de a Momentum közleménye szerint kilépett a pártból és civilként adta be regisztrációját az előválasztásra.

„Az Országos Előválasztási Bizottság nyilvántartásba vette a jelöltet, de a DK már itt jelezte, hogy fellebbez majd és a pártelnökök elé viszi a kérdést – az előválasztás szabályai erre ugyanis lehetőséget adnak”

– írják.

Az ellenzéki pártelnökök ezután többségi döntést hoztak arról, hogy elutasítják Katanics Sándor indulását, és a közlemény azt állítja, erre indokolást sem adtak. A Momentum, aki a befogadó nyilatkozatot adta Katanincsnak, azt írja: egyedül ők álltak ki mellette.

„A Momentum szerint az előválasztás megcsúfolása az, hogy egy helyben beágyazott, erős jelölt indulását politikai okokból nem engedélyezik (..) A DK kicsinyes bosszújának” nevezik a döntést, amely szerintük „mind az előválasztás intézményét, mind a kormányváltás esélyeit veszélybe sodorhatják.”

A Momentum szolidaritását fejezi ki Katanics Sándorral és reméli hogy nem kerül sor hasonló esetre máshol az országban. Jelent meg az atv.hu-n

Le kellene vetkőzni a kicsinyes bosszúvágyat!

Értelmetlen dolgok teszik próbára azok hitét, akik egyébként nagyon várták és ma is támogatják az ellenzéki előválasztást, mint technikát. Egy nap sem telt el a Mellár-botrány után, ami szintén az előválasztást tépázta meg. Igazán elgondolkoztató, hogy mind a két eset hátterében az alig néhány éve ketté szakadt MSZP két „folyománypártaja” azaz a maradék és a mára törpe párttá foszlott ős MSZP, és/vagy az egyre combosabb DK áll.

A máskor szinte azonnal reagáló DK, illetve Gyurcsány Ferenc közösségi oldala, a témával  cikkünk megjelenéséig egyetlen sorban sem foglalkozik, sem magával a Katanics-üggyel, sem az annak kapcsán született momentumos állásfoglalással.

Előválasztás itt és most

dk

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük