Connect with us

Blogbazár

Miért elengedhetetlen Orbánnak Schmidt Mária?

Miért elengedhetetlen Orbánnak Schmidt Mária?
Megosztás

Most – az LMP Fideszhez való bekötöttségének szálait megismerve – legalább annyit megértettem, hogy miért olyan fontos Orbánnak Schmidt Mária, hogy annak ellenére, hogy amihez nyúl az sz@rrá válik, és bármit tesz, azt egészen alpári botrányok követik, mégis ragaszkodik hozzá.

Nekem tényleg fejtörést okozott, hogy miért éri meg Orbánnak,

ez a sok botrány és lejáratás, ami ennek a nőnek a közéleti tevékenységét kíséri. Gondoljunk csak a Sorsok Házára, amelyet 8 milliárdért építettek meg és azóta ott rohad üresen a Józsefvárosi pályaudvar helyén, csak azért mert Schmidt hazug, szerecsenmosdató koncepcióját egyetlen hazai és nemzetközi zsidó szervezet sem hajlandó elfogadni és a nevét adni hozzá, vagy a botrányos, velejéig aljas német megszállási emlékműre, amelyet mind a mai napig nem avattak fel.

De említhetem a 15 milliárdot felemésztő 56-os emlékévet is,

amely ugyancsak botrányról-botrányra bukdácsolt, nevetségessé téve az egész megemlékezés sorozatot, és amelynek a végén egy szégyenletes bírósági perből is vesztesen került ki a magyar állam álláspontját képviselő intézmény, mert a Terror Plaza kutatói még arra is képtelenek voltak, hogy azonosítsák, hogy ki szerepel a megemlékezések középpontjába helyezett pesti srácot ábrázoló fényképen.

De felidézhetjük Tom Lantos családjával vagy Anne Applebaummal való ízléstelen konfliktusát

az I. világháborús megemlékezés kudarcát és persze a Terror Plaza körüli botrányokat és hazugságokat és a sor vég nélkül folytatható. Ráadásul ezek a botrányok nemcsak szégyenteljesek, mivel mindig a történelmi hazugság és a teljes szakmai dilettantizmus lepleződik le ilyenkor, hanem az adófizetők sok tízmilliárd forintját emésztik fel, teljesen értelmetlenül.

Ám most kiderült,

hogy Schmidt nem a történelmi hazugsággyár gátlástalan működtetése és a politikai ellenfelekkel szembeni kíméletlen aljassága, hanem az ellenzéki pártok bomlasztása, lejáratása és tagjai egy részének felvásárlása miatt fontos Orbánnak. „Politikai közéletünk legzüllöttebb figurájáról” (a la Eörsi István) most éppen az derült ki, hogy az ő feladata bebizonyítani, hogy ebben az országban nem lehet más a politika, és ha létrejön egy párt amely ezt tűzi zászlajára, akkor ő képes szívós munkával – a mi pénzünkön – felvásárolni a párt néhány politikusát és így szétzülleszteni. De nyilván nem az LMP az egyetlen párt, ahol bomlaszt és rothaszt. Éppen úgy, mint a bolsevikok.

Zsarolás, felvásárlás, bomlasztás, lejáratás

– ugyanezekkel az eszközökkel dolgoztak az ellenség kinyírása érdekében a politikai titkosszolgálatok a pártállami diktatúra idején. Schmidt Mária a NER államvédelmi hivatala és erre a mocskos munkára még ebben a rendszerben is nehéz jelentkezőt találni.

Hát ezért csinálhat azt Schmidt amit akar,

kavarhat megszégyenítő botrányokat a kormány körül, nyírhatja ki állami segédlettel korábbi üzleti partnereit és szórhatja el számolatlan, teljesen értelmetlen, hazug célokra az adófizetők milliárdjait. Mert Orbán is tudja, hogy az alapos munkához idő és pénz kell.

Forrás: facebook

Lehet Mocsok a Politika

Schmidt Mária soha nem adja fel

Mit keresett Schmidt Mária az alakuló ülésen? – Útközben kikutathatta, mit gondol róla a „pórnép”

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük