Connect with us

Kerítésen innen

Miért pont a Velencei tó maradna ki a szórásból? – Mi épül: szálloda, lakópark, vagy…?

velencei-to
Megosztás

Emlékeznek még a 2008-ban nyilvánosságra kerülő Sukoró-ügyre, melyben egy befektető egymilliárd dollárral 2500 álláshely létrejöttét ígérte a Velencei tó térségébe?

Csúnya vége lett,

politikai üggyé alakították, tiltakoztak a helyiek és az akkor ellenzékben lévő Fidesz is. Tátrai Miklóst három év letöltendő börtönbüntetésre ítélték, Császy Zsoltot pedig két és fél évre.

A feltételezett kár, ami nem realizálódott, hiszen az elhíresült telekcsere nem jött létre, cirka 1,5 milliárd forint volt.

2020-ban a Balaton után a Velencei tó újra befektetői célkeresztebe került

Közfelháborodás mellett akarja módosíttatni a helyi építési szabályozást Gárdony önkormányzata.

A tervezet lehetőséget adna a tóparttól számított 30 méteres védelmi sáv beépítésére, ami sokak szerint azzal jár, hogy hamarosan szállodák és lakóparkok jelennek majd meg az érintett területeken.

Az ATV kérdésére a polgármester elmondta:

naponta kap megkeresést különböző befektetőktől, de konkrét tervek még nincsenek. Azt viszont nem cáfolta, hogy a városvezetés egyértelmű célja a turizmus fejlesztése.

Turizmus mindenek felett?

A tervek szerint két agárdi valamint egy gárdonyi strand és kemping vízparti részein ezután nemcsak fürdőzni, de akár építkezni is lehet majd.

A önkormányzat képviselő-testületének ellenzéki tagja azt mondja,

a lakosság körében nagy felháborodást keltett a tervezet, különösen úgy, hogy arról a veszélyhelyzet idején hozott döntést a városvezetés.

Eötvös Pál, önkormányzati képviselő szerint a HESZ módosítása a körülbelül 50 éve szabályozott 30 méteres védelmi sávot hivatott eltörölni. A beépíthetőségi magasságot 10,5 méterre, a beépíthetőséget 30%-ra emelnék.

„Ez tulajdonképpen egy 3 emeletes épület beépítésre adna lehetőséget”

Szálloda, lakópark?

A Velencei-tó partján sokan attól tartanak, hamarosan szállodák és lakóparkok épülnek az évtizedek óta érintetlen területen.

A polgármester az ATV híradójának megkeresésére elmondta:

a városvezetés a turizmus fejlesztésében érdekelt, az érintett partszakaszok pedig eddig is építési területnek számítottak, legfeljebb más volt a besorolásuk.

Úgy fogalmazott:

a lakosság elégedett a tervekkel, szerinte csak a saját érdekeiket féltő nyaralótulajdonosok és pártmunkások ellenzik a módosításokat.

Napi 2-3 befektető…

Pedig – ahogy mondja – mióta nagy nyilvánosság előtt zajlik a vita az érintett partszakaszokról, naponta 2-3 befektető keresi meg.

„Úgy látjuk, hogyha módosítjuk a szabályozási tervünket, akkor lesz lehetőség arra, hogy olyan létesítmények is megépülhessen a parton, amit nagyon várunk”

– fogalmazott Tóth István, aki kérdésre válaszolva elmondta, szó sincs arról, hogy szállodaépítést készítenének elő.

„De, megmondom őszintén, örülnék neki, ha egy tóparti település, nem az iparból, hanem a turizmusból akarna élni. Az a legbiztosabb katasztrófa, ha nem teremti meg a lehetőséget annak, hogy szállóvendégei legyenek”

Az ellenzők…..

Közben az egyik helyi Facebook-csoportban demonstráció szerveződik augusztus első hétvégéjére.

„Mi meg úgy gondoljuk, hogy az önkormányzatnak azon kellene dolgoznia, hogy turista és helyi lakos is jól érezhesse magát”

– mondta az ATV híradójának Herpy Miklós, a demonstráció egyik szervezője.

Nem sokkal korábban az keltett felháborodást, hogy a velencei tó egyik szabadstrandján kordonok jelentek meg. Civilek egy csoportja szerint, azért mert így akarták a fürdőzőket a fizetős strandra terelni.

Forrás

lovasíjász

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük