Connect with us

Voks 2022

Míg Gulyás Budapesten zsarolt, addig Bayer Békésen tette ugyanezt – Hungarikum!

bayer: budapest helyett brüsszel lesz a főváros
Megosztás

„A Fidesz-KDNP polgármesterei jó szívvel pályázhatnak majd, az ellenzék polgármestere, amelyik tíz éve rágalmazza a kormányt, „az nem fog tudni jó szívvel semmit sem kérni és nem is fog kapni” – vélte Bayer Zsolt, aki kifejtette, a választás a jövő generációkról is szól, „mindenkinek legyen helyén a szíve”.

Na kérem, ez egyértelmű, nem?

2019. Magyarországán, Európa közepén, az Európai Unió tagjaként az ország vezető pártja nyíltan, pacekba mondva zsarolja meg a választókat és még holnap is lesz hová dolgozni mennie és megkapja a fizetését mindegyik. Az MTI, mint rendes pártkatona, éjjel 23.14-kor közzé is teszi.

Nem kellene végre felmondani nekik?

Bayer Zsolt mintegy nyolcvan ember előtt arról beszélt, hogy ma már minden választásnak az a tétje, hogy mi fog történni Magyarországgal és a „maradék Európával”. Hozzátette: az ellenzék szerint azért kell megnyerniük az önkormányzati választásokat minél több helyen, mert akkor meg fogják buktatni Orbán Viktort és kormányát. Ezen kívül más fontos üzenetet tőlük nem hallani – jegyezte meg.

Ráadásul a soron következő választáson két szereplő biztosan nem indul: Orbán Viktor és az ő kormánya. Ezek szerint az ellenzék „átveri” a választókat, mert ha például mindenhol az ellenzék nyerne, Orbán Viktor és kormánya akkor is hatalmon fog maradni – jegyezte meg.

Ez az ellenzék dolga és nem is kevés….

Kitért arra is, hogy egy televíziós vitaműsorban a közelmúltban Donáth Anna, a Momentum Mozgalom alelnöke azt mondta: azért kell megnyerniük az önkormányzati választásokat lehetőség szerint minél több helyen, mert akkor sokkal több forrás fog az ellenzék rendelkezésére állni ahhoz, hogy leváltsák az Orbán-kormányt.

„Ez gyakorlatilag felér egy beismeréssel”

Bayer Zsolt szerint felmerül a kérdés:

miből lesz az ő győzelmük esetén sokkal több forrás arra, hogy Orbán- és kormányellenes kampányt folytassanak. Erre szerinte egyetlen válasz adható: a városok, falvak, települések pénzéből kívánnak átcsoportosítani forrásokat erre a célra.

Az ellenzék negatív kampányt folytat és két fő állításuk, hogy „korruptak vagyunk”, a másik pedig, hogy

„kivisszük az országot Európából és az Európai Unióból”

Bayer Zsolt felidézte, az ellenzék másik állítása, hogy „kivisszük az országot Európából és az Európai Unióból”.

Mi is Európa valójában, mivé lett Európa?

„Európa lelke”, civilizációja megtekinthető Varsó, Prága, Pozsony, Budapest, Krakkó, Kassa, Békés, Zágráb, Belgrád és Szentpétervár városokban – sorolta.

Párizsban, Londonban, Berlinben „Európa lelkéből” nincs semmi.

Ha valaki azt mondja, hogy „kivisszük Európából Magyarországot”, nyugodtan mondják azt, hogy

„Európa ma mi vagyunk. Mi.” (…) „Ha nekünk nem fog sikerülni, akkor Európának egyszer és mindenkorra harangoznak és ezt vegyék halálosan komolyan”

Most skubizzon!

A Fidesz-KDNP polgármesterei jó szívvel pályázhatnak majd, az ellenzék polgármestere, amelyik tíz éve rágalmazza a kormányt, „az nem fog tudni jó szívvel semmit sem kérni és nem is fog kapni”

– vélte Bayer Zsolt, aki kifejtette, a választás a jövő generációkról is szól,

„mindenkinek legyen helyén a szíve”.

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük