Connect with us

Sport

Mihályvári-Farkas Viktória 12. lett 1500 méter gyorson

Megosztás

Mihályvári-Farkas Viktória nem jutott be a döntőbe 1500 méter gyorson vasárnap a Duna Arénában zajló úszó-világbajnokságon. Nem jutottak tovább a magyarok 100 méter háton, Németh Nándor 19. lett 200 méter gyorson.

Megosztás

Mihályvári-Farkas Viktória nem jutott be a döntőbe 1500 méter gyorson vasárnap a Duna Arénában zajló úszó-világbajnokságon. Nem jutottak tovább a magyarok 100 méter háton, Németh Nándor 19. lett 200 méter gyorson.

A 18 éves magyar versenyző 16:26.21 perces eredménnyel előfutamában a hatodik, összesítésben pedig a 12. lett, akárcsak a tokiói olimpián, ahol ennél majdnem 24 másodperccel jobb időt (16:02.26) úszott.

A fiatal úszó a futam után sírva nyilatkozott, mint elmondta, nem sokkal a verseny előtt elképesztően elkezdett izgulni, ez pedig még a rajtkövön, majd a vízben sem múlt el. Hozzátette, az elmúlt év eredményei – olimpiai hatodik hely és Európa-bajnoki ezüst 400 méter vegyesen – olyan terhet raktak rá, hogy neki itt már szinte kötelező lenne döntőbe jutnia, ezt viszont most úgy tűnik, nem bírta.

Hozzátette, ez egy teljesen új helyzetet jelent a számára, de bízik benne, hogy felül tud kerekedni és a jövő szombati 400 méter vegyesre rendbejön.

Mihályvári-Farkas
Mihályvári-Farkas Viktória rajtol az 1500 méteres női gyorsúszás előfutamában a vizes világbajnokságon a budapesti Duna Arénában. Fotó: MTI/Illyés Tibor

A leghosszabb medencés távot a szombat óta már 16-szoros világbajnok Katie Ledecky teljesítette a leggyorsabban, az amerikai klasszis több mint kilenc másodpercet vert az összesítésben második olasz Simona Quadarellára.

Burián Katalin, Kovács Benedek Bendegúz és Németh Nándor is a 19. helyen végzett

Száz háton elsőként Burián Katalin ugrott medencébe, aki egyéni legjobbjától (1:00:01) nem sokkal elmaradva, 1:01.26 perccel csapott célba, amivel a 19. lett.

Burián – aki 2019-ben, Kvangdzsuban 23. volt ebben a számban – a futam után elmondta, első úszásnak ez nem volt rossz, különösen úgy, hogy ő a 200 méterre készül. Hozzátette, kissé azért megilletődött, amikor látta szombaton a nézősereget, hiszen nagyon régen versenyzett már ennyi szurkoló előtt, ráadásul hazai környezetben.

A kétszeres Európa-bajnoki bronzérmes úszó megjegyezte, külön motiváció számára, hogy testvére, Burián Gergely is részt vesz a világbajnokságon, a magyar férfi vízilabda-válogatott balkezesétől érmet remél.

Buriánt férfi 100 háton Kovács Benedek Bendegúz követte, a világbajnoki újonc ugyancsak megközelítette egyéni legjobbját (54.12), azonban 54.47 másodperces idejével ő is a 19. helyen zárt.

A futam után Kovács arról beszélt, hogy nagyon szeretett volna középdöntőt úszni, ezért kicsit csalódott, de fantasztikus érzés volt számára a Duna Arénában vízbe ugrani.

Németh Nándor egyéni legjobbjától (1:46.19) elmaradva,  1:47.71 perces idővel zárt a 200 gyors előfutamában.

Németh a futam után elmondta, arra készült, hogy az elődöntőben országos csúcsot (Kozma Dominik a 2017-es vb-n 1:45.54-gyet úszott), vagy ahhoz közeli eredményt ér el, az viszont meglepte, hogy az utolsó előfutamban heten is gyorsabbak voltak nála.

Németh Nándor
Németh Nándor a 200 méteres férfi gyorsúszás előfutamában a vizes világbajnokságon a budapesti Duna Arénában. Fotó: MTI/Illyés Tibor

A tokiói olimpián 100 méter gyorson döntős Németh – aki 1964 után az első magyar finalista volt ebben a számban – hozzátette: szombaton, a váltó tagjaként mindkét alkalommal jó időt ment, amit ugyan megéreztek az izmai, de ez nem lehet kifogás a mostani úszására.

Halmai Petra a 36. helyen végzett 100 méter mellen. A 25 éves magyar versenyző az előfutamban egyéni legjobbjától (1:08.02) messze elmaradva, 1:11.09-es idővel csapott célba.    

Az Egyesült Államokban tanuló Halmai a futam után el volt keseredve és könnyeivel küszködve egyetlen – rövid, tömör, de kifejező – szóval jellemezte úszását.

Forrás: MTI

Friss híreink

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Pingback: Szabó Szebasztián hatodik, Hosszú Katinka hetedik - Városi Kurír

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük