Mike Pompeo: komoly mennyiségű bizonyíték áll a rendelkezésünkre, hogy az új koronavírus a vuhani laboratóriumból származik

Donald Trump amerikai elnök csütörtöki nyilatkozata után a külügyminiszter is ráerősített, hogy az új vírus a vuhani laboratóriummal függ össze.

Azt mondhatom, hogy komoly mennyiségű bizonyíték áll a rendelkezésünkre arra vonatkozóan, hogy az új koronavírus a vuhani laborítóriumból származik

– jelentette ki Mike Pompeo az ABC csatornának nyilatkozva. Arra is emlékeztetett, hogy nem ez lenne az első alkalom, amikor egy kínai laboratóriumban bekövetkező kudarc miatt szabadul el a vírus.

A Bloomberg beszámolója szerint Pompeo nem fejezte be azt a mondatát, hogy a vírust emberek fejlesztették, azonban megjegyezte, hogy egyetért a hírszerzési hivatal jelentésével, ami kizárta, hogy genetikai módosításokkal vagy ember általi fejlesztésekkel alakult ki ez a vírus.

Láttam, amit a hírszerzők közössége állít. Nincs okom azt feltételezni, hogy ne lenne igazuk

– fejtette ki Pompeo, azonban

NEM MONDTA KI, HOGY KÍNA SZÁNDÉKOSAN SZABADÍTOTTA A VILÁGRA A VÍRUST.

A hírügynökség cikke arra is kitér, hogy a járvány kirobbanása csak tovább növelte a feszültséget az Egyesült Államok és Kína között. Az amerikai elnök többször is vádolta Kínát, miután az USA-ban a vírus már 66 ezer áldozatot követelt. Trump már csütörtökön azt mondta, hogy látott bizonyítékot a kapcsolatra a koronavírus és a vuhani laboratórium között. Az elnök konkrétumokat ugyanakkor nem tárt fel az említett bizonyítékokról, viszont közölte: büntetővámokat tervez bevezetni Kína ellen.

Az elnök már korábban is válaszokat követelt Pekingtől a vírus eredetéről

Mike Pompeo most úgy vélekedett, hogy

Kína úgy viselkedett, mint ahogyan a tekintélyelvű rendszerek szoktak: megpróbálta elrejteni és összezavarni a valós folyamatokat.

A külügyminiszter szerint Kína továbbra is akadályozza az Egészségügyi Világszervezet szakértőinek helyi munkáját, ahogyan az amerikai tudósok hozzáférését is a szükséges vírusminták vizsgálata érdekében. Hangsúlyozta Mike Pompeo azt is, hogy ez egy állandó járvány, ami folyamatos fenyegetést jelent.

“A Kínai Kommunista Párt pedig közben blokkolja a nyugati világ hozzáférését, többek között a világ legjobb tudósainak erőfeszítéseit annak érdekében, hogy kiderüljön, mi is történt valójában”

Laboratóriumból szabadult a vírus?

Az összeesküvés-elméletekben hívők szerint a világszerte több mint 200 ezer emberéletet követelő járvány a Vuhani Virológiai Intézet részeként működő Vuhani Nemzeti Biológiai Biztonsági Laboratóriumból szabadult ki abban a városban, ahol elsőként diagnosztizálták a vírus okozta Covid-19-et. Miközben

tudományos körökben konszenzus van arról, hogy a koronavírus természetes módon keletkezett,

és valamilyen állattól származik, a laboratóriumi kreálás elmélete szárnyra kapott.

Donald Trump amerikai elnök ráadásul április 15-én azt mondta, a kormány vizsgálja, hogy a vuhani laborból ered-e a vírus.

Azóta pedig egyre gyakrabban megnyilvánulnak ebben a témában az amerikaiak Kínát hibáztatva a világjárvány miatt.

A kínai labor vezetője

reakciójában hangsúlyozta, hogy a fertőző betegségek több mint hetven százaléka állatoktól, kiváltképpen vadállatoktól származik. Az utóbbi években az emberek és vadállatok közti szoros kapcsolat, a globális klímaváltozás és az emberi tevékenység folyamatos terebélyesedése miatt megfigyelhető volt ennek a kockázatnak a növekedése. A Reuters hírügynökség akkori beszámolója rámutatott arra, hogy a járványok idején gyakran kapnak lábra különféle elméletek.

Forrás

figyu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük