Kerítésen innen
Miket tanácsolhat és miről Szentkirályi Alexandra havi 1.700.000.- forintért a Fidesz frakcióvezetőjének?
A harcias Fidesz-amazon úgy tűnik, annak a híve, hogy a házasságban mindkét félnek legyen külön költőpénze, ha megkíván valamit, akkor ne kelljen a közösből kivennie. Szentkirályi Alexandrának a köz biztosítja a havi apanázsán kívül a mellékest is….
Papír van róla….
Két munkája is van a Fővárosi Közgyűlés mellett a Fidesz budapesti vezetőjének:
Szentkirályi Alexandra havi bruttó 1,7 millió forintért ad tanácsokat a Fidesz frakcióvezetőjének, Kocsis Máténak, illetve havi 300 ezret kap a Budapesti Gazdasági Egyetem felügyelőbizottsági tagságáért.
A most közzétett vagyonnyilatkozata szerint Szentkirályi
- felerészben tulajdonosa két XII. kerületi és egy I. kerület lakásnak,
- egy 728 négyzetméteres balatonkenesei teleknek, amit 2023-ban ajándékként kapott,
- és 38 millió forintot tart állampapírban, miközben 53 milliós banki tartozása is van.
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
A „férjúr” vagyonnyilatkozata
Erős évet zárt 2024-ben Szalay-Bobrovniczky Kristóf, akinek vagyona az egy évvel korábbi 85 millióról közel 343 millióra ugrott.
A honvédelmi miniszter 3,5 milliós fizetése eltörpül a tavalyi évben kivett osztalékai mellett, az SBA Invest Kft.-ből például átlagosan havi 49 millióval gazdagodott.
Osztalékelőlegként összesen nettó 801 millió folyt be a családi kasszába, így devizaszámlája kétszeresére (3,3 millió forintnyira) duzzadt, a forintos számláján lévő összeg pedig 30-ról 285 millióra ugrott.
A jelentős bevételei ellenére a miniszter 50 milliós hiteléből mindössze 2,3 milliót törlesztett, miközben valaki neki is tartozik. Ami pedig nem a megtakarításokba ment, azt Szalay-Bobrovniczky a Balaton-felvidékre vitte: Káptalantótiban szőlőbe és egy kivett üzembe fektette a pénzt, Badacsonytomajon pedig ipartelepet vett, úttal együtt. A miniszternek mindkét településen voltak már korábban is ingatlanjai, Káptalantótiban egy majorra tett szert 2023-ban, a Badacsonynál pedig háza van szőlővel.
Szerző
Friss
- Így gondolta Orbán Viktor a repülőrajtot?
- Két napra Fidesz-főfunkcik nélküli hely lesz Budapest – Balatonfüreden ‘zártkörűzik’ a pártelit
- (Nagyon) kisnyugdíjasunk újra plajbász ragadott, a címzett Orbán és a ‘töpörtyűalapanyag” képű minisztere
- Egy hete nyomjátok (…) ennyire ne nézzétek már le a saját szavazóitokat se! – Kapott Orbán hideget-meleget a posztjára
- Másodfokú döntés a Lázár miniszter kontra hódmezővásárhelyi nyugdíjas perében: utóbbi fizessen 10 ezer forintot
- Milyen sors várhatott Navalnij csapatára, amikor Putyin palotájáról tettek közzé egy filmet! – Hétvégi Lendvaiság…
- Több mint száz pert indítottak az oltásellenesek – A Föld meg lapos?
- Havas Henrik: mit várunk és kitől? – ‘Nincs kérdés…(már az sincs….)’
- Filmszemle Budapesten, egy legenda visszatért
- Horoszkóp-sms: szuper hét vagy megpróbáltatás? Nézd meg, mit kínál ennek a 6 csillagjegynek ez a 7 nap!