Connect with us

Állati

Miközben Orbán a Fidesznek gyűjt, az MSZP a rászorulóknak szervez újabb gyűjtést

Megosztás

Az MSZP hétfőtől Budapest összes kerületében elkezdi az élelmiszerdoboz akcióját. A párt irodái elé kihelyezett élelmiszerdobozok kettős célt szolgálnak. Egyrészt arra kérnek mindenkit, aki teheti, hogy időnként helyezzen el ezekbe a dobozokba tartós élelmiszert. Másrészt arra biztatják azokat, akik anyagi nehézséggel küszködnek, hogy keressék fel ezeket a dobozokat és vegyenek el belőlük tartós élelmiszert.

A segítségnyújtásnak évről-évre egyre nagyobb a jelentősége, mert ma Magyarországon már több mint 3,1 millió ember él súlyos nélkülözésben, valamint minden harmadik gyermek és több mint 1 millió nyugdíjas él szegénységben. Az akció célja – a rászorulók segítése mellett –, hogy felhívják a figyelmet az egymás iránti szolidaritás fontosságára, mert a nélkülözők a ma még kormányzó Fidesztől nem remélhetnek segítséget.

Elfogadhatatlan, hogy miközben Budapest utcáin egyre többen állnak sorba egy tál meleg ételért, Orbán Viktornak az a legfontosabb, hogy pénzt kérjen a választóktól gyűlöletkampánya folytatására. A Fidesz hátat fordított a rászorulóknak.

Az MSZP azért dolgozik, hogy a nélkülözőknek esélyük legyen egy jobb életre. Hazánk csak akkor lehet sikeres, ha azok, akik segíteni tudnak, odafigyelnek a segítségre szorulókra.

Molnár Zsolt, az MSZP országos elnökségének tagja

Őrsi Gergely, az MSZP budapesti alelnöke

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük