Connect with us

Kerítésen innen

„Mindazok figyelmét kérem, akik pontosan szeretnék tudni, mi a helyzet a Debrecenben épülő BMW-gyárral kapcsolatban” – viccelődik Kósa Lajos

Kósa lajos,
Megosztás

Két nappal ezelőtt érkezett a hír, hogy a cégnél a kereslet visszaesésével számolnak, és inkább a beruházási kiadásaikat vágják vissza, a kutatáson és a fejlesztésen nem akarnak spórolni. Egyelőre több dolog is tisztázatlan.

A hír Oliver Zipse, a BMW Csoport igazgatóságának elnökétől származott

Elhalasztják a debreceni BMW-gyár építését

– írta meg a Portfolio. Ma tette közzé első negyedéves számait a német autógyártó, a gyorsjelentés utáni sajtótájékoztatón Oliver Zipse, a BMW csoport igazgatóságának elnöke azt mondta,

egy évvel elhalasztják a magyarországi beruházásukat.

Szijjártó még aznap….

„A BMW debreceni gyárépítésének “elhalasztásáról” szóló sajtóértesülések kapcsán az igazság:

  • 1. A vállalat vezetőivel ma is egyeztettünk, arról biztosítottak minket, hogy természetesen továbbra is elkötelezettek a debreceni gyárépítés mellett.
  • 2. Jövő pénteken Debrecenbe jönnek a gyár leendő vezetői és a beruházás irányítói, akikkel személyesen is fogunk megbeszélést folytatni.
  • 3. A gyár építési munkálatai már most is zajlanak.”

Kósa Lajos kisvártatva….

„Mindazok figyelmét kérem, akik pontosan szeretnék tudni, mi a helyzet a Debrecenben épülő BMW-gyárral kapcsolatban.

Az utóbbi 2 napban igyekeztem mindenkivel beszélni, aki érdemi, hiteles információk birtokában van, a BMW munkatársaitól az ITM miniszterén át, Debrecen polgármesteréig bezárólag. A jó hír az, hogy a gyár épül, Debrecenben a BMW autókat akar gyártani.

A BMW az, aminek látszik: egy sikeres német világcég. Tervez, megvalósít, termel, értékesít, értékel, fejleszt – s ezt szakadatlan körforgásban úgy, hogy eközben a világ egyik vezető márkáját építi, és gondozza. Teljesen nyilvánvaló, ahogy senki, úgy a BMW sem hagyhatja figyelmen kívül a COVID19 okozta világjárványt, és annak hatásait. Mindössze annyi történt, hogy a BMW reagált az autópiac változására: a rövid távú kiadásait csökkentette, illetőleg átütemezte. De az is nyilvánvaló, hogy a járvány előbb utóbb véget fog érni és az autópiac is visszaáll a normál működésre. A BMW is arra számít, hogy középtávon megindítja az autógyártását Debrecenben.

Nem azért BMW a BMW,

hogy ne foglalkozzanak a debreceni projekt sorsával 2020 tavaszán. A mostani bajor közlés világos: Debrecen jó döntés volt, és az ma is, a projekt jó, a gyár tovább épül. A BMW nem szappanoperát gyárt, hanem hatcsillagos járműveket. Most is megerősítették azt az álláspontjukat, miszerint Magyarország és Debrecen jó partner. Az együttműködésünk folytatódik.

Oké, oké, ennek a storynak a magyarországi tálalása alkalmával is kiderült,

hogy szép számmal vannak balhéleső kibicek, akik örülnének, ha azt lehetne tálalni, hogy nem sikerül, megbukik valami. Azonban most sem az történt, amit az ilyen szemléletű emberek kívánnak nekünk. A BMW, Magyarország, Debrecen együttműködve köszönik szépen az érdeklődést, jól vannak, jól vagyunk!

Hajrá magyarok! Hajrá Debrecen!”

figyu

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük