“Minden Idők Legkevésbé Külügyminisztere elsütötte a falon lógó puskát” – Brávó, Jobbik!

Szijjártó Péter külügyminiszter nagy dobásra készül! Már kedden este belebegtette, hogy szerda lesz a napja annak, hogy a CNN-t porig alázza. “A CNN és az elhallgatott részletek… Teljes interjú holnap reggel itt, Facebookon!”- csigázta követői kedélyét.

A vád-előzetes

Az Origo, mint beavatott több részletet is megszellőztetett :

“A CNN ismét álhíreket próbál meg terjeszteni Magyarország Alaptörvényével és a nemrégiben elfogadott gyerekvédelmi törvénnyel kapcsolatosan. Részigazságokat közölnek azt a látszatot keltve, hogy a demokratikusan kétharmaddal megválasztott kormánynak nincs legitimitása, és arra próbál rájátszani a gyakran álhíreket terjesztő hírcsatorna, hogy a magyar kormány demokratikus deficittel kormányoz, legitimitás hiányában.”

A Jobbik, mint a színpadi lőfegyver, ami ha már ott van, akkor el is sül!

Az előzetesből kiderül, Szijjártó azzal magyarázza a pedofiltörvény-bizit, hogy a Jobbik, mint

az ellenzék vezető ereje együtt szavazta meg a Fidesz-KDNP-vel a pedofiltörvényt.

Szűcs Róbert Gábor egykori diplomata, kereskedelmi tanácsos közösségi oldalán jegyezte meg:

“Szép munka! Minden Idők Legkevésbé Külügyminisztere a CNN újságírójának adott interjúban azzal érvel, hogy a “pedofil-törvényt” a “vezető ellenzéki párt” (the leading opposition party) is megszavazta és méltatlankodva közölte, hogy lám, a riporter nem tud erről. Hát, ez a falon lógó puska, ím, elsült..”

Kapcsolódó

 

külügyminiszter

2 hozzászólás

  • 2021.07.14 - 08:22
    Közvetlen hivatkozás

    Miert nevezi ez az alja- semmi sejthalmaz az alapkatyvaszt Alkotmanynak? A ketto nem ugyanaz – ne hivatkozzon erre, es ne nevezze a Jobbikot az ellenzeki osszefogas “vezeto” partjanak, mert az nem az! A DK a vezeto part, de ennek a nevenek a kiejtesebe valoszinuleg beletorne a nyelve. Azt se allitsa, hogy nem tudta, hogy a CNN riportere az Ipsos felmeresebol vette az adatokat – teljesen eljatszotta a hulyet – egy rohadt szava nem volt, ami barmiben is valaszolt volna a riporter kerdesere. Nagy valoszinuseggel ezert nem is folytatta a riportot. Az angolsaga pedig a banyaszbeka segge alatt van!

    Válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük