Minden politika! Izrael válasza a diaszpórában élő zsidok és az anyaország viszonyára – ezzel szemben a magyar kormányé a magyarokéra
Dr. Manfred Gerstenfeld, a Jeruzsálemi Közügyek Központjának (Jerusalem Center for Public Affairs) nyugalmazott elnöke a The Begin-Sadat Center for Strategic Studies oldalán jelentetett meg tanulmányt az amerikai zsidóság hanyatlásáról, valamint Izrael és a diaszpóra közötti ellentétekről. A cikk márcsak azért is érdekes, mivel az Orbán-kormány a hasonló kérdésre éppen ellenkező típusú választ ad.
Izraelnek összetett kapcsolata van a világ zsidóságával
Izrael diaszpóraügyi minisztere, valamint a Kék és Fehér párt támogatja egy olyan törvénytervezet megszavazását, amely hivatalos szerepet szán a diaszpóra (külföldön élő szerk.) zsidóságának. Gerstenfeld szerint ez óriási hiba lenne, mivel Izrael szuverén állam, és nem szabad megengednie, hogy a külföldön élő zsidók dönthessenek az országot érintő ügyekről. A szerző szerint a törvény megszavazása olyan embereknek adna hatalmat, akik ellenzik Izrael politikáját. Izraelnek összetett kapcsolata van a világ zsidóságával, hiszen sok különböző méretű és történelmű zsidó közösség él számtalan országban – írja a publicista.
A diaszpóra kétharmada az Egyesült Államokban él
A szerző leírja, hogy időről időre felvetődik a gondolat, hogy a külföldön élő zsidók kapjanak lehetőséget arra, hogy hivatalosan is beleszólhassanak Izrael ügyeibe.
„Ez egy rendkívül téves elképzelés. Izrael egy szuverén állam, és ezt a szuverenitást nem oszthatja fel, még egy kis részt sem adhat át belőle a külföldön élő zsidóknak”
– írja Gerstenfeld, aki azt is hozzáteszi, hogy az elmúlt években Izrael rendkívül nagylelkű volt a diaszpórával és a belső nyomások ellenére sem változtatott a visszatérés jogát lehetővé tevő törvényen.
„Azok a zsidók, akik visszautasították a bevándorlás lehetőségét, nem szabad, hogy törvényi vagy formális jogot kapjanak arra, hogy beavatkozzanak, ha Izrael szigorítani akarná a migrációt, vagy más törvényeket. Éljenek a hatalom enyhébb formáival; kommunikáljanak lobbistákon keresztül, vagy írjanak cikkeket”
– érvel a publicista.
Tehila Friedman, a Kék -Fehér párt képviselője támogatja az új törvénytervezetet, amely arra kötelezné az izraeli vezetést, hogy azokban a kérdésekben, amelyek a 8 milliós zsidó diaszpórát érintik, egyeztessen a külföldi zsidó vezetőkkel. A JTA információja szerint a tervezetet támogatja a diaszpóra ügyekért felelős minisztérium is. A szerző megjegyzi, hogy a tárcát vezető Omer Yankelevich, életrajza alapján nem rendelkezik semmilyen tapasztalattal azon a szakterületen, aminek a vezetését rábízta a Kék-Fehér párt.
Gerstenfeld szerint azzal lehet leginkább illusztrálni, mennyire rossz ötlet a tervezet törvénybe iktatása, hogy el kell képzelni a gyakorlatban, hogy miként lenne megszervezve egy olyan tanács, amiben a diaszpóra képviselői ülnének.
A szervezeti gyengülés, és az anticionista zsidó szervezetek felemelkedése a szerző szerint csak egy a sok jel közül, amelyek az amerikai zsidóság hanyatlását mutatják, de ez a cikk másik témája, amire egy későbbi szemlénkben térünk vissza.
A cikk külön érdekessége, hogy az erősen jobboldali, beállítottságú éppen vasárnap elhunyt szerző tökéletesen ellentmondó módon vélekedik a külföldön élő zsidók izraeli jogainak legalizálásáról, mint a jelenlegi, finoman szólva is jobboldali magyar kormány a határontúl élőkéről.
(Olvassa el a teljes cikket a neokhon oldalán!)
Nem visszautasítás ről van szó hanem nyelvi gazdasági elteresekrol