Connect with us

Kerítésen innen

Minden szentnek maga felé hajlik a keze

Megosztás

Önmagát nevezte ki több állami társaság élére a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter. Sürgősséggel kiadott rendeletben határozott saját kinevezéséről.

Tulajdonosi jogot szerzett több fontos állami cégben

Új rendelet született több fontos állami tulajdonú gazdasági társaság tulajdonosi joggyakorlójának személyével kapcsolatban. A nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter szokatlan sürgősséggel adta ki az erről szóló rendeletet, amelyben 2022 végéig tulajdonképpen saját magát nevezte ki több társaság élére. Így tulajdonosi jogot szerzett egyebek mellett a Magyar Villamos Művek, a regionális vízművek, a regionális közlekedési központok, valamint a Volánbusz, a Szerencsejáték Zrt., a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Zrt. fölött.

Nagyon sürgős volt

Az ilyen jellegű jogszabályokhoz nem közölnek indoklást, tehát nem lehet tudni, hogy Bártfai-Máger Andrea miért így osztotta el a hatásköröket, hiszen észszerűbb lenne, ha az energetikai és közlekedési cégek az innovációs és technológiai miniszterhez tartoznának, aki éppen ezekért az ágazatokért felelős a kormányban, a Szerencsejáték Zrt. pedig a pénzügyminiszterhez, ahogyan korábban sokáig.

A rendelet közzétételének időpontja is érdekes, az ugyanis szerdán kora reggel jelent meg, ami szinte soha nem fordul elő.

(Forrás: HVG)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük