Frissítve! Minden uniós országnak ratifikálnia kell az isztambuli egyezményt az emberi méltóság megőrzése érdekében

A nőkkel szemben élőszóban és az internet világában terjedő szexista gyűlöletbeszéd leküzdésének hatékonysága érdekében az Európa Tanács valamennyi tagállama köteles fellépni, valamint ratifikálniuk kell az erre vonatkozó isztambuli egyezményben lefektetett szabályokat – jelentette ki az Európa Tanács emberi jogi biztosa a nők elleni erőszak megszüntetésének nemzetközi napját megelőzően pénteken.

Sérti a nők jogait

Dunja Mijatovic nyilatkozatában leszögezi, a szexista beszéd régóta fennálló, azonban nem komolyan vett probléma Európában, amely az elmúlt években új erőre kapott a közösségi médiaplatformok egyre növekvő népszerűségével.

Kiemelte, hogy az életveszélyes fenyegetés, a szexuális zaklatásra, vagy a nemi erőszak elkövetésére való utalás naponta fordul elő, amely minden nő és a lány érvényesülését akadályozza. Sérti jogaikat, és terepet enged a nők elleni pszichológiai, szexuális zaklatásnak, vagy akár fizikai erőszaknak is.

Mindez hatással van a demokráciára,

mivel eredménye az ilyen magatartás elfogadása, valamint a nők politikai, társadalmi, vagy a kulturális életben való részvételének gyengülése. A szexista gyűlöletbeszéd elkövetőinek büntetlensége pedig hozzájárul a szexizmus és a nők elleni erőszak terjedéséhez – jelentette ki.

„Ez elfogadhatatlan. Mindannyiunknak, állami hatóságoknak, médiának, az oktatási intézményeknek, vállalkozásoknak, a civil társadalomnak és a nemzetközi szervezeteknek is fel kell lépniük, és meg kell akadályozniuk a szexista beszéd terjedését” – fogalmazott.

Az isztambuli egyezmény kötelező szabályai

Ezt a törvény teljes erejével, valamint a nyilvánosság erőteljesebb bevonásával kell megtenni a szexizmus terjedésének megállítása és a nők jogaival kapcsolatos tudatosság növelése érdekében – mondta.

Dunja Mijatovic arra emlékeztetett, hogy az Európa Tanács 2011-ben aláírt egyezménye a nők elleni és a családon belüli erőszak megelőzéséről és felszámolásáról – közismert nevén az isztambuli egyezmény – kötelező szabályokat állít fel a szexuális zaklatással szemben. A szexuális zaklatást meg kell állítani, ezért valamennyi országnak ratifikálnia kell az egyezményt az emberi méltóság megőrzése érdekében. Szintén elengedhetetlen a szexizmus általános elítélése és a nemi sztereotípiákat lebontó tudatosságnövelő kezdeményezések végrehajtása – húzta alá.

Fel kell lépni a nők elleni erőszak minden formája ellen

A politikai vezetőknek, újságíróknak, minden véleményformálónak, de különösen a férfiaknak elkötelezettebbé és határozottabbá kell válniuk a szexista beszéd elítélésében és megakadályozásában. Ez elengedhetetlen ahhoz, hogy a nők és a férfiak egyaránt fel tudjanak szólalni a szexista beszédmód ellen, és további lépést lehessen tenni a nők elleni erőszak minden formája elleni küzdelemben – tette hozzá az Európa Tanács emberi jogi biztosa.

Federica Mogherini, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője nyilatkozatában kijelentette, az Európai Unió még mindig nem felel meg annak az elvárásnak, hogy egységesen és hatékonyan lépjen fel a nők és a lányok védelmében, rajtuk keresztül pedig az egész emberiség elleni erőszakkal szemben.

Az ilyen cselekmények mértéke aggasztó: Európában minden harmadik nő fizikai, vagy szexuális erőszak áldozatává válik – mondta.

Szabadon és biztonságban élni

Arra hívta fel a figyelmet, hogy az Európai Unióban a szexuális kizsákmányolást célzó emberkereskedelem szinte minden áldozata nő és fiatal lány. A fejlődő országokban minden harmadik lányt már 18 éves kora előtt férjhez adnak, s legalább 200 millió nő és lány szenved a nemi szervek megcsonkításától, amelyet mind a mai napig legalább mintegy 30 országban folytatnak.

Az Európai Unió és a nemzetközi közösség felelőssége azon elkötelezettség számon kérése, hogy az országok vezetői mindent megtegyenek a nőkkel és lányokkal szembeni erőszakos cselekmények megelőzése, elutasítása és elítélése érdekében, és biztosítsák jogukat, hogy szabadon és biztonságosan éljenek – tette hozzá Mogherini.

(Forrás: MTI)

megosztás

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük