Connect with us

Kerítésen innen

Mindenhol az a „legmagyarabb” fantasztikum, ahol éppen szónokol a fidesz-potentát! – Egyetemen a „szellemi erőforrásunk”, a Tárogatós Találkozón a hangszer, mint a „magyar jellem egyik legszebb virágzása”

Megosztás

Nem hagyták abba az országjárást a fidesz-megválasztottak, teljes gőzzel és tele tankkal autózgatnak országszerte és dicsőítik éppen azt, ahová az útjuk viszi őket. Ha rájuk hagyatkozunk, kiderül, hogy kis nemzetünk mindenben világelső és mindez csakis nekik köszönhető. Nézzük például a pénteki napot!

Megosztás

Nem hagyták abba az országjárást a fidesz-megválasztottak, teljes gőzzel és tele tankkal autózgatnak országszerte és dicsőítik éppen azt, ahová az útjuk viszi őket. Ha rájuk hagyatkozunk, kiderül, hogy kis nemzetünk mindenben világelső és mindez csakis nekik köszönhető. Nézzük például a pénteki napot!

Varga Judit….

Az igazságügyért felelős minisztert az 50 liter maximált árú üzemanyag felvétele után szolgálati autója Miskolcra vitte, ahol közösségi oldala tanulsága szerint imígyen szóla – hogy megfeleljünk a múltba révedő hangnemnek:

„Vivat Academia! A Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának és a Műszaki Földtudományi Karának végzett hallgatóit köszöntöttem, akik a mai naptól bekapcsolódnak az országépítés folyamatába, mégpedig nagyon is fontos pontokon. Ilyen veszélyes kihívásokkal teli időkben a lábunkat szilárdan megvetni csak akkor tudjuk, ha az egyetlen biztos kiszámíthatóra – vagyis saját országunk saját természeti és szellemi erőforrásaira – egyre jobban támaszkodunk.”

Vagyis a kiművelt magyar emberfőben látta a magyar jövőt, aminek némileg ellentmondani látszik, hogy kétséges, lesz-e elég felkészült általános- és középiskolai tanár, akik megtanítják majd írni-olvasni a jövő egyetemistáit.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Varga Judit (@dr.varga.judit) által megosztott bejegyzés

Kövér László….

A nagybajuszú házelnök Szerencs városába látogatott, ahol a 25. Országos Tárogatós Találkozó hallgatóságát biztosította afelől, hogy tárogatózásban a magyarok világelsők, hiszen 1000 éve fújjuk, hiszen fújhatjuk…..

„A tárogató 2015 óta hungarikum. Amikor a hangját hallom, akkor a Hamvas Béla által a Patmosz című művében emlegetett sötét pont ellenpontjaként szabadulásunk, megmenekülésünk, üdvözülésünk fényes pontját is érzem felcsillanni a dallamokban”

– fogalmazott Kövér László. Egy huszáros „tárogatószóval” témánál volt: kifejtette, a jelenünket gyötrő válságok, a világjárvány, az európai háború, a mindenhol növekvő demográfiai, gazdasági, pénzügyi és társadalmi válságokból eredő és növekvő létbizonytalanság miatt időszerű Hamvas Béla gondolata, amelyben a romlott és hazug zűrzavarról írt.

„Napjainkban Európában mindenki önmagán kívül keresi a válságok sötét pontjait. Mikor és miért tört meg Európának a demográfiai mutatókban is kifejezhető életereje? A csökkenő európai lélekszámnál miért sorvad rohamosabban az európai lélek? Mikor és miért tért le eredeti útjáról az Európai Unió, mint az európai nemzeti államok együttműködésén alapuló, legnagyszerűbb történelmi vízió? Keressük, de nem vagyunk elég bátrak és őszinték, hogy megtaláljuk magunkban ezt a sötét pontot”

– szögezte le a Parlament elnöke. Meglátása szerint földi létünk során mindazon erényekkel és értékekkel segíthetünk önmagunkon, amelyet összességében jellemnek,

a mi esetünkben magyar jellemnek nevezünk.

„Happy end nincs? De van….”

„A tárogató hangja ezért a nyitott lelkű magyar ember számára nemcsak romantikus főhajtás a múlt előtt, hanem buzdítás a jövőre. Olyan harmónia, komolyság és szépség kifejeződése, ami segít abban, hogy a válságképző sötét pontoktól megszabadulva mindig a fény felé fordulhassunk. Lélekerősítő és jellemnemesítő hang és muzsika”

– mondta Kövér László.

Némi adalék „tárogató-ügyben”….

Az első konkrét adatok a 15 -16. századból származnak. A leírások között több helyen találkozhatunk síposok, tárogató síp megnevezéssel. Ami biztos, hogy a török hódoltság idejében / 1526 – 1686 / a töröksíp hadihangszer. Kemény éles hangja erre alkalmassá tette, egyébként pedig a hétköznapi élet hangszere volt. A korabeli leíráskból tudjuk, hogy a magyarok is kedvelték a sípok hangját. II. Rákóczi György és Báthory Zsófia esküvőjén a menyasszony fogadásán török és lengyel síposok zenéltek. Apor Péter tudósítása szerint a lakodalmas menetben

,,legelől ment a násznép, azok előtt voltanak az töröksíposok, trombitások, dobbal „.

A magyar szabadságküzdelmek egyik jelentős eseménye 300 évvel ezelőtt II. Rákóczi Ferenc vezetésével zajlott. / 1703 – 1711 / Ehhez a szabadságküzdelemhez különösen kapcsolódik a tárogató. A csaták idején mint hadi hangszer szólalt meg, szignálszerű dallamokat játszottak rajta. A kuruc táborokban pedig az énekléshez, tánchoz szolgáltatták a zenét.

Minél jobban távolodunk a kuruc szabadságküzdelmek időszakától, annál inkább válik a tárogató a szabadságküzdelmek jelképévé. (…)

A 18. századból származó leírásokból tudjuk, hogy egy – egy olyan eseményen, ünnepségen amikor a nemzeti tudat hangsúlyozására került sor, a tárogatók gyakran megszólaltak. Budán 1790-ben -Tolna, Zala és Szabolcs vármegye lovasbandériumai előtt – tárogatót fújtak az országgyűlés alkalmából. Pozsonyban, II. Lipót koronázásán, mikor a hídon vitték át a koronát, szintén tárogató szólt. 1848-ban, a csatába induló honvédeket lelkesíthette a megszólaló tárogatók hangja. (forrás)

Hungarikum…. némi pénzzel megtolva….

„2014-ben Hungarikummá minősítette a tárogató népzenei hangszert első ülésén az új összetételű Hungarikum Bizottság. A Földművelésügyi Minisztérium hivatalos közleményében az áll, a tárogatót olyan magyar hangszerként tartják nyilván az egész világon, amit egyedi hangzása és különleges hangszíne miatt a magyar lélek hangjaként is emlegetnek.

Fazakas Sándor földművelésügyi miniszter, a Hungarikum Bizottság elnöke azt is bejelentette, a minisztérium fél milliárd forint többletforrást csoportosított át a nemzeti értékek gyűjtésével, dokumentálásával és népszerűsítésével foglalkozó pályázatra. (forrás)”

Kíváncsian várjuk, a jövő héten ki-mi minden válik „magyar leg”-taggá és az odavetődő fideszpotentátok miként méltatják az éppen aktuális dicsérendőt és milyen fordulattal térnek rá az ekézésre kijelöltek simfölésére.

És még:

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük