Connect with us

Kerítésen innen

Mindenki nyugodjon le végre, Orbán Viktor „Hallja Kendje” halálosan elégedett saját eredményeivel

király
Megosztás

Ha bárkiben is valamiféle kétely élt volna az MTA, a felsőoktatás, vagy ne adja isten a Corvinus Egyetem fenntartói modelljének sikeressége ügyében, az most megnyugodhat. Palkovics miniszter elégedett.

Masírozás az Orbáni úton!

„Minden feltétel biztosított, hogy az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat szeptember 1-től megkezdje működését – erről Palkovics László innovációs és technológiai miniszter beszélt egy szerdai budapesti háttérbeszélgetésen.
A politikus jelezte, hogy szeptemberben megtörténik a kutatóintézetek átvétele is. Azt mondta, hogy a kutatóintézetek vezetői az átalakításban a lehetőséget látják az eddiginél jobb működésre.”

-jelent meg a kormány.hu-n.

Mi azért ezt a teljes kijelentést ismereteink alapján vitatjuk, hiszen szó sincs olyan optimista hangulatról az eddigi MTA intézetek vezetői és munkatársai között, mint azt a miniszter lefesti.

„Beszámolt arról, hogy pozitívak a Corvinus egyetem új fenntartói modelljének eddigi tapasztalatai. A tervek között szerepel további felsőoktatási intézmények esetében is e modell megvizsgálása, potenciális jelöltként említette a győri Széchenyi István Egyetemet, a Kecskeméti Egyetemet, illetve a MOME-t. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a nagy tudományegyetemeknél nem biztos, hogy ez a jó modell, ott érdemes más lehetőségeket megnézni.”

Milyen jó, hogy voltak annyira előrelátók az urak, hogy olyan apró egyetemen próbálták ki a modellt, mint a Corvinus! Nincs itt valami ellentmondás Miniszter úr?

Dobpergés kéretik!!!!!!

„Mint mondta, a felsőoktatásban 2014-16 között lezajlott integrációs lépéseket, átalakításokat kifejezetten sikeresnek tartja. Szintén fontos és jó, hogy Magyarországon sok városban van felsőoktatási hozzáférés, és ezen nem is kívánnak változtatni a jövőben. A közösségi képzési központok kialakításának is ez a lényege – hangsúlyozta Palkovics László.”

Jelezte: várható az egyetemi szakok felülvizsgálata, hiszen a szakok utolsó ilyen áttekintése 2014-ben volt.

Kérdésre közölte: a kormány kitart korábbi döntése mellett és 2020-tól kötelező feltétel lesz a nyelvvizsga a felsőoktatásba való belépéshez.

No comment

Palkovics László a felsőoktatási háttérintézményekről szólva elmondta: az Oktatási Hivatal marad jelenlegi formájában, jól működik, annyi változást szeretne, hogy a szakképzésért külön elnökhelyettes feleljen.

Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) tankönyvekkel összefüggő feladatait leválasztanák és megfontolandónak nevezte, hogy az intézet az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat részeként működjön.

Csak sejtelmesen!

 Dolgoznak továbbá a felsőoktatási bértábla átalakításán is. Ugyanakkor megjegyezte: az intézmények számláján jelenleg 280 milliárd forintos forrás van, el kellene kezdeni ezeket az összegeket felhasználni, akár bérkompenzációs célokra.

-fejeződik be a kormány.hu-n az MTI összeállítása szerint, amelyből csak azt nem tudjuk meg, hogy hol és kikkel folytatott háttérbeszélgetést a minden téren zseniális miniszter, Orbán Viktor kinevezett időszakos „Hallja Kendje”!

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük