Mindenki panaszkodik mint az a bizonyos fürdős… – ebben az országban valami nagyon nincs rendben! 0 523

banat

Biztos bennem van a hiba. Május 26-án ismét választunk, a pártok EP listájára voksolhatunk. Nézem a közvéleménykutatók számait, s megdöbbenek. Mindegyik intézetnél a Fidesz fölényesen vezet, akár 14-15 mandátumot szerezhet a 21-ből. Ha ez így lesz, akkor eben az országban valami nagyon nincs rendben.


Bármerre járok, mindenki panaszkodik mint a bizonyos fürdős,

a többségnek lesújtó a véleménye Orbánról és a klientúrájáról. Csak elvétve találkozom olyan emberekkel, akik elégedettek, ők többnyire a rendszer kegyeltjei vagy azok hozzátartozói.

Orbán uralkodásának kilenc éve alatt gyakorlatilag felszámolta a jogállamot, annak intézményei csak biodíszletek, Orbán bábjaként teszik amit a tartójuk elvár tőlük. A nem létező köztársaság elnöke láthatatlan, legfontosabb feladata, hogy az újév első perceiben felolvassa a súgógépről, az Orbán által jóváhagyott köszöntőt. Ezen túl süketnek és vaknak teteti magát, a nemzet sorskérdéseiről nincs véleménye. Legnagyobb sikerreit horgászás közben éri el, ha kukacára kapnak a halak.

Az ország a fideszes hatalmi kör szabad prédájává vált, mindent megtehetnek, amit a Várban székelő korona nélküli király megenged a számukra. A tűzhöz közelebb állók, a nagyobb fenékcsapással dolgozók többet hasíthatnak a közpénzből, a párt helyi helytartóinak is marad, ők ugyan kisebb koncon osztozkodnak, de azért nem kell őket sajnálni, tisztes vagyont halmoztak fel az évek alatt.

Miközben a Fidesz körei mágnásként élnek,

pár év alatt sokan milliárdokat halmoztak fel, az ország egyik leggazdagabb embere lett a felcsúti cimbora, aki sokan véleménye szerint az Orbán vagyon kezelője. Ezt persze eddig nem lehetett bizonyítani, papíron Orbánnak és nejének szinte semmijük sincs, két ingatlanon kívül. Az Orbán család tagjai ma már valószínűleg mindannyian milliárdosok, a família minden jel szerint hazánk legtehetősebb pereputtya. Láttuk, hogy a nemzet veje 35 milliárdot kapart össze pár év alatt. Igaz, közben a lábunk igencsak megfájdult, de kicsire nem adunk.

Az országban milliárdok élnek szegénységben,

sok százezren csak vegetálnak. Gyermekek százezrei éheznek, hazánk a közmunka és a népkonyha országává vált. A Fidesz számára a szegénységben élők csak tehernek számítanak, sok településen középkori viszonyok uralkodnak.

Az egészségügy lélegeztető gépen van, a várólisták végtelen hosszúak

Akinek nincs pénze, jó eséllyel évekkel kevesebbet élhet, mint azok, akik meg tudják fizetni a magánegészségügyet. Nemrégen olvastam, hogy jóval több mint 50 ezer forintot költ el egy “átlag” magyar ember a fizetős gyógyításra. Tartok tőle, hogy ez a szám erősen torzít. Vannak akik nulla forintot költenek, mások milliókat is képesek azért kifizetni, hogy a legjobb ellátáshoz és időben hozzájussanak.

Az oktatás vegetál,

a tudásnak a Fidesz számára nincs értéke, alattvalókara és nem gondolkodó emberfőkre van Orbánnak szüksége. A szegény családok tehetséges gyermekei számára minimálisra csökken annak az esélye, hogy diplomát szerezzen, nyelvet tanuljon, és többre vigye mint a szülei.

A magyarországi romák még kilátástalanabb helyzetben vannak

Nagyjából 800 ezer cigány honfitársunk, az utcán élőkkel együtt az orbáni hatalom páriái, számkivetettjei. A romák felzárkóztatására szánt uniós milliárdok eltűntek mint szürke szamár a körben, valószínűleg egy kiválasztott kör zsebébe vándoroltak. Az egyik lehetséges érintett még ma is ott virít a Fidesz parlamenti frakciójában, Polt Péter ügyészségének több mint négy év nem volt elég arra, hogy az eltűnt pénzekről tanúként kihallgassa. Mi kutyánk kölyke, menlevele van, lophat nyugodtan.

Ebben az országban a közpénzt ilyen kreatívan kormány még nem magánosított, mint azt a Fidesz -KDNP teszi

Az alkotmányos költségek nagysága már az egeket veri. Láttuk dűlőutakat is adtak át csekély 80 millióért, vagy semmire sem jó kerékpártárolót cirka 20 millióért. A Fidesz lassan önmaga karikatúrájává vált. Aki látta ezeket a nemzeti szalagos átadásokat, az nem tudja, hogy sírjon, vagy röhögjön, mert ekkora marhaságot normális ésszel ki sem lehetne találni. Az urak, hölgyek öltönyben, kosztümben ahogy illik, a maguk fontosságának tudatában teszik a dolgukat, még a Himnusz is eléneklik. A keresztény kormányzáshoz illően, minden jeles alkalommal dukál a felszentelés is. A szalagátvágására pedig, mindenki kikönyököl egy picinyke helyet magának. Egy félpercnyi vágókép a helyi tévében, lássa a nép, dolgoznak a képviselői.

De a legnagyobb blődség kitüntető címet a szolnoki polgi és a térség fideszes országgyűlési képviselője érdemelte ki

Képesek voltak kiállni a sajtó elé az épülő négyes úton, és a legnagyobb ünnepélyességgel bejelentették, hogy majd valamikor, egy /?/ hónap múlva átadják az M4-es gyorsforgalmi út egy szakaszát Abony és Cegléd között. Az átadandó út 10,8 km-es. Itt fanfárok hangját hallaná a kedves olvasó, ha azt nem lopták volna még el. Hülyeség az határtalan, de ezek az emberek vezetik az országot, irányítanak egy országot. Ennél még a kétfarkúakat is komolyabban vehetjük.

A felsorolás messze nem teljes

Egy mondat sincs Lázár Jánosról, Rogán Antalról, Kósa Lajosról és a többi úrhatnám polgárról, akik a mi vérünket szívják. Egy a jellemző valamennyiükre: tehetős polgárokká váltak, a família több generációra megalapozta az anyagi biztonságot.

A fentiek ellenére a Fidesz toronymagas esélyese a vasárnapi választásnak

Nem hiszem, hogy bárki van az országban, aki a Fidesz egyetlen pozitív választási üzenetére emlékszik. Orbán immár ötödik éve a migránsokkal fenyegeti az itt élőket, migráns hordákat vizionál, akik elfoglalnák az országot, megerőszakolnák a lányokat, asszonyokat. De itt van ő, a magyarság megmentője, aki egymaga a haza, aki egyedül képes arra, hogy megvédje a magyar embereket. Ezt imamalomként ismétli, úgy állítja be, mint az ország igazi sorskérdését.

Az erre költött közpénz milliárdok jól hasznosultak: napjainkban a magyar emberek 80 százaléka idegenellenes, valós veszélynek hiszi amit a Fidesz naponta rázúdít. Még a vízcsapból is a migránsok folynak. Viktor Európa megmentője szerepét találta ki magának, legújabb kori keresztes lovagként áll a vártán, a menekült simogató nyugatiakkal szemben. Mindent és mindenkit megvéd aki csak az útjába akad, csak bennünket nem véd meg saját magától.

Ezzel a “programmal” újra győzhet, talán még jobban mint eddig bármikor

Valamit csak jól csinálhat, ha kilenc év gyalázata után ismét agyagba döngölheti az ellenfeleit. Itt lenne az ideje, hogy az ellenzéki pártok próbálják megfejteni a titkot. Egy nagyarányú Fidesz győzelem esetén igencsak siralmasan hat majd, ha lesznek -mert lesznek–akik az ellenzékből azon örömködnek, hogy 1-3 emberük jól megélhet majd Brüsszelben.

A kutatók számai sanyarú helyzetet jeleznek, ha igazak az adatok —eddigi választásokon kis hibaszázalékkal bejöttek-, akkor siralmas vasárnap estéje lesz az ellenzéknek. Nehéz lesz megmagyarázni a magyarázhatatlant, ennél nehezebb már csak az ismét csalódott szavazóbázis egyben tartása lesz. Vajon hány vereséget kell még a magyar ellenzéknek megélnie, hogy képes legyen változtatni, képes legyen arra, ami az ellenzék küldetése: alternatívát mutasson fel a regnáló hatalommal szemben.


Ennek sajnos még csak a csírái sem látszódnak

Valamit nagyon elrontottak, valami hiányzik ahhoz, hogy a magyar választók elhiggyék, hogy az ellenzék képes számára kiszámítható jövőt, biztonságot nyújtani. Ma ahhoz a kevéshez is ragaszkodnak, amit Orbán eléjük hint, nem sok, nehéz belőle megélni, de ez biztos mondják sokan. A másik oldalon “csak” a valódi ellenzék, vízió, kreativitás, hiteles vezetők hiányoznak. Hosszú évek alatt az ellenzék nem végezte el a kötelező leckéjét, önmagában az “Orbán takarodj” nagyon kevés az üdvösséghez. Időközben a Fidesz beépült a társadalom legapróbb szegletébe is, ott vannak mindenütt az országban. Az ország néhány kis szigetét nem számítva, szinte elmozdíthatatlanok az embereik, hiszen akik a kenyeret adják -még ha vékony is a szelet–, azok sakkban tudják tartani azokat, akik egyébként nem számíthatnak senkire és semmire. Az ellenzéki pártok szervezeti jelenléte enyhén szólva is hiányos, de a meglevő szervezetek is a talpon maradásért küzdenek. Hiányzik az önkormányzati láb, többségük légüres térben próbálja menteni, ami még menthető. Sikerélményük pedig 2006-óta nemigen volt.

Május 26-án, vasárnap ismét eljön az igazság pillanata. Tartok attól, hogy nem lesz oka pezsgőt bontania azoknak, akik Orbán béklyóitól szabadulni szeretnének. Így nekem sem!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb cikkeink

figyelem

Kigyulladt egy huszonöt négyzetméteres használaton kívül fabódé a Csörsz utcai Mom Sport tetején a XII. kerületben, írja a Katasztrófavédelem. A TŰZOLTÓK …

„Köszönöm szépen!” – ezt ismételte meg Farkas Flórián többször is, amikor a most nyilvánosságra került OLAF-vizsgálatról és az 1,6 milliárdról …

A 2018-as kompetenciamérés alapján a szakközépiskolások (régebben szakiskolások) teljesítménye minden korábbi felmérés eredményénél gyengébb. Ez a csapnivaló eredmény pedig a …

kalman-olga

Kálmán Olga DK-s főpolgármester-jelölt programjában kiemelt helyen szerepel a Tarlós István által leállított panelprogram folytatása. Ígéret szép szó… Az ellenzéki …

Pin It on Pinterest