Connect with us

Tech - Tudomány

Minek vennél vagyonokért kocsit? Itt az olcsó közösségi autózás….

car-sharing
Megosztás

A nyári uborkaszezon, amikor kevesebb a napi hír, jó alkalom arra, hogy kicsit lassítsunk és körülnézzünk, milyen cikkeket hagytunk ki az elmúlt időszak pörgése alatt. A Városi Kurír most a hvg.hu egy 2018. áprilisi, a közösségi autózást boncolgató cikkét szemlézi.

Közösségi autózás, majdnem a teljes jövő

Tőlünk nyugatabbra már hosszú évek óta működnek az autómegosztó, nemzetközi kifejezéssel carsharing szolgáltatások,  írja a cikk, majd így folytatja: Két éve pedig már Budapesten is megkezdte működését a GreenGo, amelyhez nemrég a MOL Limo nevű szolgáltatása is csatlakozott.

Az autómegosztó szolgáltatások lényege, hogy a városban parkoló autókba bárki beülhet és elautózhat velük az úticéljához, majd kiszáll és ott hagyja a kocsit. Mindezt okostelefonos alkalmazás segíti: a város térképén láthatjuk, hol a legközelebbi autó, azt le is foglalhatjuk a telefon segítségével. A lezárt autókat is a telefonnal tudjuk kinyitni, ilyenkor egy, az autó szélvédője mögött elhelyezett kijelzőn látható kódot kell beütni a telefonunkba és már nyílik is az ajtó.

Persze, hogy elektromos (zömében)

A GreenGo és a Limo szolgáltatás szinte teljesen azonos, pár apróságban térnek csupán el. Mindkét szolgáltatás igénybevételéhez regisztrációs szerződést kell kötnünk – szerencsére ma már ezt mindkét cég esetében 100 százalékban online is megtehetjük. Ehhez néhány ezer forintos regisztrációs díj is társul, ez azonban a későbbiekben felhasználható az autók bérlésére. Az autók használata után percdíjat kell fizetni – ez a legigazságosabb megoldás, hiszen teljesen mindegy, hogy valaki 20 perc alatt keresztülautózza a várost, vagy csak két sarkot araszol a dugóban, ugyanannyi ideig foglalja a kocsikat. Jellemzően elektromos autókról van szó (a MOL Limo flottájában akad pár benzines is, az üzemanyagot azonban nem az utasoknak kell fizetnie).

A carsharing óriási előnye,

hogy valóban csak annyit fizetünk, amennyit használtuk az autót. Nem kell foglalkoznunk a parkolási díjakkal – az elektromos autók esetében ez egyelőre amúgy is ingyenes – sem azzal, hogy hol hagytuk a járgányt, mivel, ha újra szükségünk lenne egy fuvarra, nem kell ugyanahhoz az autóhoz visszavándorolnunk, ha közelebb is találunk egyet. Természetesen nem kötelező „leadnunk” az autót, ha például a nagybevásárlást intézzük vele, ez nem is lenne túl kényelmes. Ilyen esetekben a várakozás idejére parkolási üzemmódba kapcsolhatjuk a kocsit, ami lényegesen olcsóbb tarifát jelent, mint a közúti használat.

Egyelőre csak Budapesten

A két szolgáltatás hátránya, hogy kizárólag a főváros területén működnek, ott is csak meghatározott szolgáltatási zónán belül. A zónát el lehet hagyni, ilyenkor azonban csak akkor tudjuk befejezni a bérlést, ha már visszatértünk a szolgáltatási területre. Jelenleg legfeljebb Pest megye határáig autózhatunk, így a balatoni kirándulásra ez a módszer nem alkalmas. Kiválóan tudja helyettesíteni azonban a taxizást, sőt, rövidebb távokon, oda-vissza úttal számolva akár a tömegközlekedésnek is jó alternatívája lehet, ha valaki nem bérlettel, hanem jeggyel utazik.

Mit szólnál egy még izgalmasabb megoldáshoz: a privát bérlethez?

Gyakorlatilag arról van szó, hogy az autót teljes körű szolgáltatás formájában, fix finanszírozású havidíjért vehetjük igénybe.

A Skoda és a Porsche Lízing például nemrég indította el Relax nevű bérleti programját, amelynek keretében kezdő összeg nélkül, havi fix finanszírozású díjért cserébe juthatunk hozzá a lehetőséghez, hogy egy vadiúj autóval, akkor és oda utazzunk, ahová a kedvünk tartja. Érdemes összevetni az autókölcsönzéssel, ahol egy hétre minimum 90 ezer forintot kell kifizetni, nem beszélve a legalább 1000 eurós kaucióról. Mindez havonta 59 990 forintba kerül, ami nagyjából egy új autó havi törlesztőrészletével egyenlő. Ez elsőre soknak tűnik, de ha belegondolunk, hogy egy új autónál a hasonló összeg kifizetése mellett még áldoznunk kell kötelező biztosításra, CASCO-ra, a forgalomba helyezés költségeire, hogy a rendszeres szervízköltségeket, illetve a téli-nyári gumiabroncsok árát ne is említsük.

Magyarul, ennek nagyjából a dupláját fogjuk elkölteni,

ha mindenképpen ragaszkodunk hozzá, hogy a saját nevünk szerepeljen a forgalmi engedélyen. Ezzel szemben a Skoda privát bérleti konstrukciója esetén ugyanúgy bármikor a rendelkezésünkre áll majd egy vadonatúj autó, amellyel évi 10 000 vagy 15 000 kilométerig tetszőlegesen közlekedhetünk. Az olyan dolgokkal, mint például az amortizáció, vagy a minden évben felmerülő „melyik biztosítóhoz igazoljak át”-őrülettel pedig egy másodpercet sem kell foglalkoznunk. Így számunkra csupán az autózás élménye marad- fejeződik be a cikk.

Az írás azokat a hátrányokat nem említi, ami az közösségi autózás, illetve a privát bérlet ellen szól, de ezeket úgyis mindenkinek magának kell átgondolni.

(Forrás:hvg.hu )

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük