Connect with us

Blogbazár

Miniszter asszony, ideje lenne beszélnie a sajátjaival!

Varga Judit gigatévedése: nem csak akkor ütik az embert, ha jó helyen kapiskál, akkor is, ha hazugságon kapják
Megosztás

Varga Judit igazságügyi miniszter legutóbb látványosnak és emberinek szánt kisfilmben jelentette be, hogy milyen jogi lépéseket tesz, illetve milyen felülvizsgálatokat kezdeményez a nők és gyermekek kiemelt védelme érdekében.

Azt gondolhatnánk, hogy mindezt komolyan is mondja,

hiszen pár napja a szakminiszterek tanácsában is a kiemelt uniós védelem szükségességéről beszélt. Nos, érdemes lenne ezek szerint Miniszter asszonynak mielőbb beszélnie a Fidesz EP-képviselőivel is, akikkel egykori brüsszeli asszisztensként bizonyosan továbbra is szoros kapcsolatot ápol.

A kormánypártok európai politikusai ugyanis az elmúlt időszakban hiába tehettek volna számos esetben például a nők jogaiért és védelméért, rendre épp ennek ellenkezőjeként cselekedtek. A narancsos delegáció tartózkodott például a McAvan-Šuica jelentés tárgyalásakor, amely többek között a lányok és nők testi, illetve lelki épségének biztosítása, a gazdasági és szociális jogok, illetve a lányok és nők szerepvállalásának előmozdítása, hangjuk és részvételük erősítése mellett foglalt állást.

Tartózkodtak annál az Arena-jelentésnél is,

amely a nők szegénységének és társadalmi kirekesztettségének problémáival foglalkozott. Tartózkodtak annál a Kuneva-jelentésnél, amely a súlyosan kiszolgáltatott női háztartási alkalmazottak ügyével foglalkozott. Tartózkodtak annál a Tanácsi határozatnál is, amely sürgette a nők elleni erőszakkal szembeni tagországi fellépést. De tartózkodtak az ENSZ nőjogi jelentésével kapcsolatos parlamenti szavazáson is. Pedig tehettek volna a nemek közötti bérszakadék csökkentéséért, illetve a vidéken élő nők infrastrukturális, ellátórendszeri és gyermekgondozási hátrányainak csökkentéséért.

Végtelenül szomorú, hogy miközben Orbán Viktor „átfogó egyezséget” akar kötni a magyar nőkkel és otthon a „családbarát kormányt” hirdetik minden felületen, addig a fideszes EP-képviselők szép csendben rendre a családanyák és nők ellen szavaznak Brüsszelben.

Tisztelt Miniszter asszony, ideje lenne elbeszélgetnie a sajátjaival!

Minden kis imázsfilm, minden mosolygó arcokkal telerakott plakát, minden szó hiteltelen ezzel kapcsolatban mindaddig, amíg az érdemi cselekvés sunyi tartózkodás marad csupán. Rendkívül sajnálatos, hogy még Ön sem támogatja a nők elleni erőszakkal szemben fellépő isztambuli egyezmény mielőbbi ratifikálását. De legalább annyit megtehetne a nők és a családanyák érdekében, hogy meggyőzi a fideszes EP-képviselőket és tanácsadóikat: a nőkért és ne a nők ellen szavazzanak a jövőben az Európai Parlamentben. Higgye el, már ez is nagy eredmény lenne. És még kisfilm sem kell hozzá.

Forrás

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük