Kultúra
Mit diktátorkodik maga itt nekem?
Talán soha nem olyan időszerű a diktatúrákról és a diktátorokról gondolkodni, mint éppen az ’56-os forradalom évfordulóján. Eszenyi Enikő valószínűleg nem ezért rendezte meg meg a Vígszínház legújabb bemutatóját, de tény, hogy ismét nagyot dobott, Chaplin 1940-ben készült első hangos filmjének, a Diktátornak színpadi változatával. A címszerepet pedig jó érzékkel és nagy hozzáértéssel Vidnyánszky Attilára bízta.
A művészi átváltozás
A főszereplő, ifjú Vidnyánszky Attila sem azért pont olyan, mint Chaplin, mert olyan akar lenni, hanem mert valóban azzá is válik. Sőt Ő lesz a Borbély és Hynkel, a diktátor is. Nem tudom, hogy magára ölti-e a karaktereket, vagy milyen technikát alkalmaz, de tény, hogy az a ritka attrakció zajlik a színpadon, amikor teljesen eltűnik a színész és csak az általa játszott szerep marad a deszkákon.
Külön tisztelet az alkotóknak, amiért ellenálltak a kísértésnek és nem írták tovább mint a szerző,a darabot, . Pedig ma már tudjuk hova vezetett Hitler – párdon Hynkel – uralma, ám ők mégis pontosan ott hagyják abba, mint Chaplin.
Az előadás után, még annak hatása alatt az a vízióm támadt, hogy egyszer csak behívják a főminiszterhez a fiatal színész sokat próbált azonos nevű apját, a Nemzeti Színház tökéletesen NER-kompatibilis igazgatóját és így szól hozzá a focipálya-méretű dolgozó szoba ura:
„Szóljon már a gyereknek, hogy ne diktátorkodjon itt nekem, mert mind a ketten pórul járnak!, Meg vagyok értve? Maga szííííínész!”
Jól van na, tudom, az utolsó rövidke mondat lopás, Szabó István Mephistoja ér ezzel véget, de nézzék el ezt a hibát, hiszen egy (vagy több?) vízióról beszéltem.
https://varosikurir.hu/magyarorszagon-meg-sosem-latott-darabok-a-vigszinhazban/
Szerző
