Connect with us

Banánköztársaság

Mit ér a hódmezővásárhelyi modell?

marki-zay
Megosztás

Az országgyűlési választásokon Budapesten a VIII. és a XV. kerületben nyert regnáló polgármester, így az összeférhetetlenség miatt mindkét városrészben előrehozott polgármester-választást kell tartani.

Márki-Zay Péter februári győzelme óta az ellenzéki oldalon boldog-boldogtalan hódmezővásárhelyi modellről beszél(t), de senki nem tudta vagy nem akarta összehozni az össz ellenzéki együttműködést.

Tudjuk mi lett a vége…

Erre itt a kínálkozó alkalom, hogy két fővárosi kerületben is ellenzéki siker szülessen, ám megint kiderült, hogy minimum két malomban őrölnek a pártok. Azaz a magukat demokratikus ellenzéki pártoknak tartók keresik a megoldást a közös jelölt indítására és rögtön ki is derül, hogy de a Jobbikkal nem tárgyalnak.

Pedig a képlet pofonegyszerű: ha komolyan gondolják, hogy mindkét kerületben le akarják győzni a fideszes jelöltet, akkor teljes ellenzéki összefogásra van szükség mindkét helyen.

De, nem a vereségből mit sem tanulva máris matekozik a díszes társaság. A töredezett ellenzék felkent fővárosi vezetői tárgyalásokat folytatnak. Ismét bedobták az előválasztás fogalmát.

Ízlelgetik, gusztálják. De rögtön kiderül Józsefvárosban erre már nem lesz idő, de majd a XV. kerületben, ősszel. Ígérgetik.

Vissza a kályhához. Józsefvárosban a parlamenti választáson éppen azért nyert Kocsis Máté, mert állva maradtak az ellenzéki jelöltek. Talán még Dúró Dóra (Jobbik) visszalépése nélkül is nyerhetett volna a DK-s Ara-Kovács Attila, ha az Együtt, az LMP és a Momentum is visszavonulót fúj.

A kerületben a Fidesz vélhetőleg az eddigi alpolgármestert Sára Botondot jelöli majd, akit csak egyetlen kihívó tud majd legyőzni.

Más a helyzet a XV. kerületben, hiszen ott a győztes polgármester Hajdu László lesz országgyűlési képviselő.

Ha valóban a hódmezővásárhelyi modellt szeretnék másolni, akkor az összes ellenzéki pártnak egy-egy jelölt mögé kell felsorakoznia. Ez csak úgy lehetséges, ha az egyik kerületben a jobbikos mögé állnak be, míg a másikban egy ún. „demokratikus ellenzéki” jelöltet állítanak a Jobbik támogatásával.

Nincs más út!

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük