Connect with us

Kiemelt hírek

Mit érdemel az a bűnös….? – embertelen történet 2019 Magyarországáról!

öreg
Megosztás

Mit érdemel az a bűnös, aki a gondjára bízott, kiszolgáltatott idős embert fizikailag és mentálisan bántja? Mit érdemel az a bűnös, aki olyan helyzetet teremtett, hogy magukból kivetkőzött emberek ilyesmire vetemednek?

Mindenki abba rúg, akibe tud?

A közösségi oldalon bukkantunk az alábbi drámai történetre, amit egy, a távolság miatt tehetetlen „gyerek” élt át, amíg az édesanyját megalázta, megfélemlítette az az ember, akinek az lett volna a kötelessége, hogy óvja, segítse.

Mindez Európában, Magyarország fővárosában, Budapesten történt, 2019. július 19-én, pénteken. Az elkövetők nem „migréncsok”, hanem a hon polgárai. A nyilvános bejegyzést tanulságul közöljük teljes egészében:

„Most teszem közzé azt az esetet, amelyet a mai nap a 90 éves édesanyám élt át

az AMS Betegszállító szolgáltatásával kapcsolatban. Már 4 éve, hogy heti 3 alkalommal hemodialízis kezelésre jár a Fresenius egészségügyi és művese központba, amely a Szent István kórház területén működik.

Elöljáróban le szeretném szögezni, hogy csak a legnagyobb hálával és köszönettel tartozunk a művese központ orvosainak, szakszemélyzetének – és eddig a betegszállítást végző AMS dolgozóinak is a lelkiismeretes szakszerű munkájukért.

Az eddigi betegszállító kollégát szabadsága alatt egy kisegítő vette át egy hétre

Már a hétfői napon kezdődött a modortalansága a kisegítőnek és annak fiának, de a mai napon kulminálódott a probléma. Szerencsére a mentőautóban még ült egy betegtárs, aki mindennek fültanúja volt, látni sajnos nem láthatta, mert teljesen vak.

A József Attila lakótelepről, ahol édesanyám lakik, legelőször a Börzsöny utcának a Csengettyű u és a Dési Huber u közötti szakaszán állt meg a mentős és itt próbálta kirángatni – válogatott szitkok közepette a 90 éves anyámat – aki belülről visszatartotta az ajtót – ekkor telefonált nekem, hogy halálfélelme van, mert a mentős ordít vele, mint az eszelős:

vén kurva, kitaposom a beledet, kár, hogy nem dögöltél már meg, szétrúgom és megtaposom a fejed…. stb.

Biztosan nagy veszélyt jelent egy középkorú férfire egy szinte magatehetetlen, erősen mozgáskorlátozott 90 éves idős nő. Ekkor fordultam a 112-es segélyhívóhoz – bár ne tettem volna, mert mire mindent elmondtam, rögzítették a tényállást és kapcsolták a rendőrséget, ahol mindent kezdhettem elölről.

Az eset pikantériája, hogy az első színhelytől kb. 50-70 méterre van egy rendőrőrs

a Börzsöny utcában – ha kimentek volna az őrs elé, még láthatták is volna a szituációt. Ez a betegszállító őrjöngése megismétlődött a Pöttyös utcában és a középső Ferencvárosban is, mindkét esetben megállt és minősíthetetlen, válogatott szitkok és átkok közepette inzultálta a már teljesen halálra rémült édesanyámat.

Az őrjöngés közepette kiderült, hogy közben a másik betegtársat ki kellet volna tenni a Szent László kórház művese állomásán. A történtekről tájékoztattam a művese állomás illetékeseit, továbbá a 3-104-104 telefonon a betegszállító diszpécserét, mivel nem tudtam a gépkocsi rendszámát sem a betegszállító nevét az édesanyám taj száma alapján vissza lehetett keresni az illető személyét.

A privát véleményem az egész esetről:

az olyan FÉRGET, aki nem ismeri Budapestet, valamint irritálja az idős emberek látványa, vagy puszta jelenléte, azokat nem szabad emberek közelébe engedni – EZ AZ ESET AZ AMS Betegszállító munkáját minősítette!!! Szerencséje volt ennek a pondrónak, hogy én Csepelen lakom és nem tudtam az édesanyám közelében lenni az eset során!!!”

No comment!

Szerző

2 hozzászólás

2 Comments

  1. Orbán András Lajos

    2019.07.20 10:04 at 10:04

    Ide jutottunk, ez ma Magyarország, ahol ember, embernek farkasa lett!
    Én azért tennék feljelentést az ügyben!

  2. Pányoki Levente

    2019.08.02 09:29 at 09:29

    Sajnos igen! De ez sajátos módon a magyar emberek alapmentalitása kell hogy legyen, mert sehol nem szeretnek bennünket külföldön se. És hát egy ilyen népnek hozzá méltó a rendszere is amiben él!

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük