Connect with us

Kerítésen innen

Mit gondol, ami sikerült 200 orvosnak, az sikerül Önnek is? – Erre nem voltak felkészítve a fideszes közszolgák!

orban
Megosztás

Példaértékű, ami szombaton történt. Az orvosok nem ráztál az öklüket, nem voltak ordenárék, egyszerűen hallhatóan kifejezték, hogy nem kérnek a fideszes hablatyból. És láss csodát, balga magyar! A két odavezényelt fület-farkat behúzva meghunyászkodott.

Ilyen egyszerű lenne…..

nagygyűlést tartott a Magyar Orvosi Kamara, ami Elhalt ígéretek nyomában felütéssel hívta össze tagjait a Vasúttörténeti Parkba. Az eseményre meghívót kapott négy minisztérium is: a pénzügyi tárca, a Miniszterelnökség és az EMMI, hogy az egészségügy problémáiról nyilvánosan vitázzanak a kamarával. Utóbbi két tárca képviselői jelentek meg a nagygyűlésen – tudósított a 24.hu.

A rendezvényre nagyjából 200 orvos ment el,

akik meglehetősen rideg fogadtatásban részesítették az egészségügyért felelős államtitkárt. Horváth Ildikó először arról kezdett beszélni, hogy a nyolcvanas években kezdő orvosként arra tett fogadalmat, azt a fajta egészségügyi rendszert megváltoztatja, majd elcsukló hangon mesélt személyes történeteket. A jelen lévő orvosok között egyre inkább érzékelhető volt a türelmetlenség, majd amikor az államtitkár az emberközpontú egészségügyről kezdett beszélni, a hallgatóság a nemtetszést kifejező és a szavazáskor nemet jelentő piros lapot mutatott fel.

Horváth Ildikó az Európai Uniós fejlesztési programokról is szeretett volna beszélni, de az orvosok leszavazták, hogy megmutassa az erről szóló adatokat.

Azt gondolom, akkor most itt abbahagyom

– fejezte be a politikus a beszédét. Kitörő tapsot kapott a kijelentése.

Sőt előadásának több pontján ki is fütyülték a politikust.

10 áturalkodott év után….

Kíméletlen fogadtatásban részesült a Miniszterelnökség helyettes államtitkára is. Szalay-Bobrovniczky Vince az Orbán-kormányok döntéseit citálva emlegette fel a béremelést. A jelen lévő orvosok túlnyomó többsége lengette a piros lapot.

Amikor pedig a költségvetés egészségügyet érintő számairól kezdett beszélni, többen kinevették.

orvosok

fotó: 24.hu

Szalay- Bobrovniczky időt kért a további béremelésekről szóló döntésekhez, és ahhoz is, hogy rendezzék a nyugdíjas egészségügyi dolgozók visszafoglalkoztatását, valamint a paraszolvencia kérdését.

Nem lehet egyik pillanatról a másikra megszüntetni

– mondta utóbbiról tíz áturalkodott év után a sokszor említett érvet a politikus. Óriási felhördülés fogadta szavait, ki is fütyülték.

Nem hirtelen felbuzdulás, dühkitörés, és nem az elégedetlenség feszültségének kiengedése miatt gyűltünk ma össze. A tehetetlenség, a kihasználtság, a hivatástudatunkkal való visszaélés kihasználása elleni segélykiáltás a mai rendezvény

– mondta drámai felütésében a Magyar Orvosi Kamara elnöke.

Urak és Hölgyek! Itt a példa….

Az ostoba trollkodások után, ha végre a pártkatonáknak csak úgy, mint nekünk, elszenvedőknek is megjönne az eszünk és nem tapsban kitörve, hanem az érdekeink és a meggyőződésünk mellett kiállva hallgatnánk a hülyítésünket, egycsapásra megálljt parancsolhatnánk az őrületnek. Nem harc kell, meg sajtóközlemény, hanem kőkemény véleménynyilvánítás, egy piros lap felmutatása mindenhol, mindig.

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük