Connect with us

Kerítésen túl

Mit lép Juncker Orbán és Handó ellen? – tudakolja az Európai Bírói Egyesület

juncker
Megosztás

Levelet írt Jean-Claude Juncker távozó európai bizottsági elnöknek José Igreja Matos, az Európai Bírói Egyesület (EAJ) elnöke, hogy a magyar korrupció és az igazságszolgáltatás problémái elleni, tervbe vett intézkedésekről informálódjon – értesült kedden a Népszava.

Mi a terv?

Igreja Matos a nemzetközi testület nyílt levelében emlékeztette Junckert, hogy a Sargentini-jelentés után a bizottság elindította Magyarországgal szemben a 7-es cikkes eljárást. Felidézte, hogy az EAJ áprilisban háromtagú tényfeltáró bizottságot küldött hazánkba, hogy megvizsgálják a magyarországi igazságszolgáltatás helyzetét, különös tekintettel az Országos Bírósági Hivatal (OBH) és az Országos Bírói Tanács (OBT) közötti feszültségre, illetve az OBH-elnök bírói kinevezési gyakorlatára. (Ez volt az a delegáció, amelynek Handó Tünde OBH-elnök látványos prezentációt tartott, majd anélkül, hogy kérdéseikre válaszolt volna, faképnél hagyta őket.) Az EAJ delegáció májusra készítette el jelentését, amelyet Matos ugyancsak elküldött Junckernek.

A jelentés

– az EAJ elnöke szerint – bizonyítékot szolgáltatott arra, hogy a magyar igazságszolgáltatás rendkívül kritikus helyzetben van, függetlensége is veszélybe került. A jelentés egyebek mellett rögzíti:

  • az OBH-elnök látszólag túllépte hatáskörét, amikor megakadályozta az OBT felügyeleti jogainak ellátását,
  • jogellenesen beavatkozott a bírói kinevezések és előléptetések folyamatába,
  • késleltette a szükséges választások ütemezését, hogy az OBT-ben megüresedett pozíciókat betöltsék.
  • a magyar kormány egy különbíróságot tervez létrehozni, amely az igazságügyi tárca ellenőrzése alatt állna.

A tettek mezeje, amire végre rá kellene lépni…

José Igreja Matos levelében beszámolt arról, az EAJ idén szeptember 15-én Nurszultánban tartott ülésén a magyar küldött sajnálattal jelentette be, hogy a tényfeltáró misszió jelentésében szereplő kérdések kezelésében nem történt előrelépés:

a Magyar Bírói Egyesület eddig nem kapott visszajelzést vagy választ.

José Igreja Matos arra kérte az EB elnökét, tegyen meg minden lehetséges lépést e zavaró fejlemények megállítására, egyben választ vár Junckertől, milyen konkrét intézkedéseket akar tenni a felmerült kérdések kezelésére.

A levélről és az esetleges intézkedésekről a portál megkérdezte az EB elnökét, amire Christian Wigand szóvivő a Népszavának azt nyilatkozta:

„Megerősíthetjük, hogy megkaptuk a levelet, és a megfelelő időben válaszolni fogunk rá. Mint Ön is tudja, a jogállamiság helyzete miatt folyamatban van Magyarországgal szemben a 7. cikk szerinti eljárás. Az EU Tanács elnökségének meghívására az Európai Bizottság részt vett és felszólalt az Általános Ügyek Tanácsának szeptember 16-iki ülésén rendezett magyar meghallgatáson. A Bizottság emlékeztetett rá, hogy osztja az Európai Parlament aggodalmait, különös tekintettel a korrupcióval és az igazságszolgáltatás függetlenségével kapcsolatos aggályokra. A Bizottság továbbra is szorosan figyelemmel kíséri a helyzetet, és meghozza a szükséges intézkedéseket a problémák megoldása érdekében. Mindenkor készséggel állunk a Tanács és a tagállamok rendelkezésére információnyújtás vagy megbeszélések céljából.”

Szerző

2 hozzászólás

2 Comments

  1. HAJDU ILONA

    2019.10.23 10:13 at 10:13

    NAGYON VÁRJUK A DÖNTÉST. REMÉLEM NYITOTT SZEMMEL TESZIK A DOLGUKAT,MERT NAGY A BAJ IDEHAZA

  2. Fogarassy Sándorné

    2019.10.23 17:47 at 17:47

    Sajnos a törvényt nem tartják be a bírók.(Tisztelet a kivételnek) Az ítélet attól függ, ki az alperes és ki a felperes. Én a társasházunk törvényes működését nem tudom megvédeni, mert a társasház alperesi képviselete egy fideszes önkormányzati képviselő rokona, saját érdekeinek megfelelően megváltoztatta a társasház működését, ami 35 évig kifogástalanul működött. Nem tudom létezik-e olyan ügyvéd, aki nem vásárolható meg, mert már a Kúriához kell fordulnom, ahová kell ügyvéd.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük