Kiváncsi, mitől drágul milliárdokkal a Lánchíd felújítása? – A kivitelező elárulta….

A Lánchíd projektet számos bírálat érte amiatt, hogy a nemrég aláírt szerződés szerinti ár mintegy 5 milliárd forinttal drágább, mint a korábbi, eredménytelenül zárult tenderen érkezett legolcsóbb árajánlatnak a hídfelújításra vonatkozó része – írja a Magyar Építők. A szaklap a két külön közbeszerzést egyaránt megnyerő A-Híd Zrt. vezérigazgatóját, Sal Lászlót kérdezte.

Sal cége a 2019-ben és a 2020-ban kiírt közbeszerzésen is győztes ajánlatot tett, a projekt kivitelezésére végül nettó 18,8 milliárd forintért szerződtek, amihez hozzájönnek még egyéb költségek és 10 százalékos tartalék.

Másodszor is meghirdették a projektet,

az ekkori győztes ajánlat viszont már ötmilliárd forinttal magasabb volt. Sal szerint ebben az esetben eleve egy bruttó összegről van szó, ami nemcsak a kivitelezői költségeket, hanem a 27 százalékos ÁFÁ-t és a 10 százalékos tartalékkeretet is tartalmazza.

Egyúttal a vezérigazgató szerint több félreértés is van a kérdésben

  • Egyrészt a kritikusok nem vették figyelembe, hogy a két kiírás között eltelt időszakban a Lánchíd műszaki állapota tovább romlott, ez a felhasznált anyagmennyiség növekedésével is jár.
  • Emellett figyelmen kívül hagyták azt is, hogy a 2019-es tender becsült költségeinek a Lánchídra vonatkozó oszlopa, illetve az ahhoz kapcsolódó műszaki tartalom nem fedi le a 2020-as kiírás tételeit. Számos olyan elem van például, ami korábban a Széchenyi István téri munkálatoknál szerepelt, de a mostani projektnek része lett.

Sal szerint a megváltozott feltételek nyilvánosak, nyomon követhetők voltak.

A munkálatok előreláthatóan 30 hónapig tartanak, a híd 18 hónapig a forgalom elől teljesen elzárt munkaterület lesz

A kivitelezési ütemterv hamarosan elkészül, és a független mérnök jóváhagyása után válik véglegessé. A fejleményekről a BKK folyamatosan tájékoztatja majd a közvéleményt.

Elhiszi, hogy ezt a Fidesz-megszólalók nem tudják?

hekk

CSATT

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük