Connect with us

Kiemelt hírek

Moderna-ügy – Melyik igaz? (lehet válogatni) Túl drága, nem szállítottak, túl későn jönne, nincs semmilyen ügy??

Megosztás

Gulyás Gergely miniszter azt állítja a Moderna oltás kaocsán, hogy gyűlöletkampány folyik a kormány ellen, azonban egyetlen állítást sem cáfol a részletes reakciójában. A miniszter ugyanebben az ügyben azzal vádolja az Európai Uniót, hogy hazudik, de úgy tűnik, ez nem igaz.

Hadházy: ismét hülyének tetteti magát a rendőrség
Megosztás

Gulyás Gergely miniszter azt állítja a Moderna oltás kaocsán, hogy gyűlöletkampány folyik a kormány ellen, azonban egyetlen állítást sem cáfol a részletes reakciójában. A miniszter ugyanebben az ügyben azzal vádolja az Európai Uniót, hogy hazudik, de úgy tűnik, ez nem igaz.

A kormány többféle, egymásnak ellentmondó magyarázatot adott már Moderna-ügyben,

az aktuális álláspont szerint túl későn érkezne a plusz vakcina, és ez valóban legitim érvelés. A Pfizer vakcinájából mégis lekötöttek egy újabb adagot – foglalta össze a jelen helyzetet a Telex. Múlt héten a Szabad Európa részletesebben írt erről a jelenségről. Erre a cikkre reagált Gulyás, azt állítva, hogy gyűlöletkampány folyik, amelynek a

„legfőbb állítása, hogy Magyarország nem rendelt elég Moderna-vakcinát, így azt helyettünk mások veszik meg”.

A miniszter a válaszában közzétett két oldalt az uniós Moderna-szerződésből, illetve egy táblázatot is a cég becsült negyedéves szállítási menetrendjéről.

Jávor Benedek szerint....

„Hogy a magyar kormány hibázott-e a decemberi opciós ügyletben elérhető Moderna oltóanyagok le nem kötésével, azt ma még nem lehet pontosan megmondani, mindenesetre kockázatos játékot játszanak. Ami annál kevésbé érthető, mert a vakcina elengedésével a kormány összesen 10 milliárd forintos nagyságrendű forrást spórol meg, amihez képest a gazdaság esetleges meghosszabbított bezárásának költsége összehasonlíthatatlanul nagyobb (nem beszélve a tavasszal 300 milliárd forintért, jórészt feleslegesen beszerzett és részben használhatatlan lélegeztetőgépekről).

7 pontban arról, hogy elhibázott-e ez a döntés

1. Elöljáróban szögezzük le: ha a Moderna valóban csak decemberben szállítja az opciós vakcinát, akkor a kormány döntése racionális lehet, addigra minden remény szerint a lakosság maximális lehetséges átoltottsága megvalósul, nem lesz oltóanyag hiány, amit a Moderna-szállításokkal lehetne kielégíteni.

2. Azt ugyanakkor Gulyás Gergely is elismeri (az általa bemutatott szerződésrészletek igazolják), hogy a Moderna 3. és 4. negyedévben folyamatosan ígéri szállítani a vakcinát, tehát az opcióban lekötött oltóanyag már júliusban elkezdhet érkezni, bár az utolsó szállítások elképzelhető, hogy valóban csak a 4. negyedévben, de annak valószínűleg inkább az első felében érkeznek meg.

3. Ezt támasztja alá, hogy a Moderna a február 17-i újabb szerződésben a további 150-150 millió adag oltást szintén 3.-4. negyedévre vállalta, márpedig

alig valószínű, hogy aláírta volna ezt a szerződést, ha a két hónappal korábbi (december 15-i) lekötés szállítása is gondot okozna, és csak 4. negyedév végére tartanák reálisnak a teljesítését.

4. Ez alapján valószínű, hogy a meg nem rendelt vakcinák már a nyár folyamán elkezdhetnének érkezni. Márpedig, miközben az év végére valóban hihető, hogy teljesül az általános átoltottság, július-augusztusban

a jelenlegi dinamika alapján egyáltalán nem biztos, hogy ugyanilyen magas oltottsági szint, és az oltóanyag túlkínálat lesz a jellemző.

5. Éppen ezért nyáron lesz érdemes megnézni, hogy a) a Moderna szállít-e azoknak az országoknak, amelyek rendeltek az opciós adagokból, és b) Magyarországon hogy áll az átoltottság, illetve milyen az oltóanyag ellátottság.

Ha a magyar oltási program nem áll jól nyárra, és máshova közben jön a Moderna opciós lehetőségként megrendelhető vakcinája, akkor bizony a kormány súlyos hibát követett el, hogy Magyarország kimaradt ebből a lehetőségből.

6. Ha az átoltottság nyárra jó az országban és/vagy a Moderna csak később szállít, akkor védhető a kormány döntése a rendelés kihagyásáról.

Akkor is kérdés marad persze, hogy érdemes volt-e egy mészároslőrinctendernyi megtakarítás érdekében ebbe a kockázatos játékba belevágni, de ezesetben a kockázatvállalás pénzügyi megtakarítást hoz.

7. Végül egy utolsó szempont. A Moderna február 17-i sajtóanyagában arról van szó, hogy az akkor megkötött szerződésben szereplő oltóanyag esetében mindent meg kell tenni, hogy az adott esetben egy új variáns ellen is hatásos legyen. Azaz a Bizottság februárban már nem is igazán a mostani oltási kampányra szerződött 150+150 millió dózisra, hanem arra az eshetőségre próbálja biztosítani az európai polgárokat, ha jövőre olyan új vírusváltozat okoz járványt, ami ellen a jelenlegi immunizálás nem hatásos. Ez lehetővé teszi, hogy egy ilyen járvány esetén gyors oltási kampánnyal, hosszabb lockdown nélkül megbirkózzanak a pandémiával.

Kérdés, hogy a magyar kormány, amely már a decemberi opciót is elengedte, vajon hasonlóan elővigyázatos-e, és foglalt-e a 2021. 4. és 2022. 1. negyedévében esedékes, februárban szerződött oltóanyagból, egy esetleges új vírusmutáció okozta járvány elleni felkészülés részeként. Vagy ebben az esetben is a kockázatot vállalják, a magyar polgárok és a magyar gazdaság bőrére.

 

figyelmeztetes

illusztráció: V.K.

Szerző

2 hozzászólás

2 Comments

  1. csipetke

    2021.03.09 14:32 at 14:32

    Hát igen..Ha szembeállítják őket a valósággal,ami messze nem az,mint amit ők,(fidesz/orbán) állítanak,akkor gyűlöletkampány folyik. Az itt a baj,hogy az embereket hülyének nézik,és úgy is kommunikálnak.Össze-vissza hablatyolnak,de legalább megbeszélnék,hogy ki,mikor mit hazudjon,hogy nagyjából fedjék egymást a hazugságaik.
    De még erre se képesek,az egyik ezt mondja X dologról,a másik homlokegyenest az ellenkezőjét. Legyen szó oltásról, vakcinákról,és bármi egyébről..Baromira csodálkoznak,hogy már azt se hiszi el senki,amit kérdeznek. Amikor szembesítik őket a hazugságaikkal,akkor gyűlöletkampányról beszélnek. Ez a világ legdilettánsabb,legrosszabb kormánya

  2. gina

    2021.03.09 15:45 at 15:45

    Egyszerüen hányinger ez a fidesz- kormány banda, mindenek elött az ö érdekeik, pénz a lényeg nem az emberek élete, ettől a vizfejűtől és elmebeteg OV tól függ a magyar ember élete, hazug mocskos népség, mindenki szemét csak ők nem, ennél undoritóbb kormány és párt soha nem volt Magyarországon , ideje végre megszabadulni ettől a mocsártól és benne fetrengő undoritó zsirós disznóktól

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük