Connect with us

Sport

A MOL-Pick Szeged ismét győzött a német Löwen otthonában

Megosztás

A MOL-Pick Szeged nagy meglepetésre két góllal győzött a német bajnok Rhein-Neckar Löwen otthonában a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének 11. fordulójában.

A Löwenből a szerb Momir Rnic, a magyar csapatból Marin Sego, Balogh Zsolt, Matej Gaber és Szergej Gorbok hiányzott sérülés miatt. A tartalékos felállás ellenére a Szeged kimondottan jól kezdett (4-6), ezért Nikolaj Jacobsen, a hazaiak dán edzője már a kilencedik percben időt kért.

Ezt követően négy és fél perc alatt négyszer volt eredményes a Löwen,

ezért Juan Carlos Pastornak is időt kellett kérnie. Csapata hét perc után talált be ismét, de ellenfele Mads Mensah Larsen vezérletével akkor már három góllal vezetett (10-7). A vendégcsapat ismét lendületbe került, rendezte a védekezését, így tartani tudta a lépést esélyesebb riválisával (17-15).

A szünet után a Szeged remek játékkal visszavette a vezetést (23-25), egyszer még a spanyol kapus, José Manuel Sierra is betalált. A tavaszi idényre kölcsönvett horvát jobbátlövő, Ivan Srsen jól teljesített, de rajta kívül a svéd csapatkapitány, Jonas Källman is remekelt. Az 56. percben 35-32-es vendégvezetésnél időt kértek a németek, de a Szeged taktikus, fegyelmezett játékkal két találatot megőrzött az előnyéből, és a hiányzó kulcsjátékosai nélkül bravúros győzelmet aratott.

A mezőny legeredményesebb játékosa Mensah Larsen volt nyolc góllal.

Juan Carlos Pastor,

a MOL-PICK Szeged edzője: “Először is gratulálok a csapatnak ehhez a nagyszerű sikerhez, ami a későbbi feladatok szempontjából is fontos lehet. Januárban az alapokról kezdtünk el mindent az edzéseken. Nagyon jól indítottuk a meccset, ezután azonban a hazaiak könyörtelenül kihasználták a hibáinkat. Az időkérés után rendeztük a sorainkat, összeállt a védekezés, így ebből könnyű gólokat tudtunk szerezni. Ez a siker mindenképpen erőt kell, hogy adjon nekünk a folytatáshoz.”

Bánhidi Bence,

a MOL-PICK Szeged játékosa: “Nem gondoltam volna, hogy ennyi magyar szurkoló kilátogat miattunk Németországba. Ők is adtak nekünk egy plusz löketet, mert nagyon sok sérült játékosunk volt a mérkőzés előtt. Óriásit küzdöttünk, megérdemelt két pontot viszünk haza. Koncentráltan és jól támadtunk, védekezésben voltak olyan hibáink, amiket megbeszéltünk. Emberből vagyunk, hibázni szabad. Köszönjük a szurkolóinknak a biztatást!”

Ivan Srsen,

a MOL-PICK Szeged játékosa: “Nagyon izgultam a mérkőzés előtt, azért ez mégis csak a Bajnokok Ligája és itt még nem szerepeltem. Nagyon boldog vagyok, hogy így sikerült bemutatkoznom, de ehhez kellettek a csapattársaim is, mert ezt a sikert csapatként értük el.”

Nikolaj Jacobsen,

a Rhein-Neckar Löwen edzője: “Teljesen megérdemelte a Szeged a sikert. A második félidőben végig kiválóan játszott, a kapus kiválóan védett és támadásban is könyörtelenek voltak.”

A Szeged jövő vasárnap a címvédő macedón Vardar Szkopje otthonában folytatja szereplését a BL középdöntőjében.

Férfi kézilabda BL, csoportkör, 11. forduló, A csoport:

Rhein-Neckar Löwen (német) – MOL-Pick Szeged 35-37 (17-15)
Löwen: Appelgren, Palicka (kapusok), Baena 3, Bliznac, Groetzki 4, Guardiola 1, Mensah Larsen 8, Pekeler 5, Petersson 4, Radivojevics, Reinkind 3, Schmid 5, Sigurdsson 2, Taleski, Tollbring.
Szeged: Sierra 1, Nagy M. (kapusok), Bánhidi 4, Blazevic, Bodó 2, Fekete B., Hegedűs, Källman 5, Rodriguez Alvarez 1, Sigurmansson 4, Skube 3, Sostaric 3, Srsen 7, Thiagus Petrus 3, Zubai, Zsitnyikov 4.

Orlen Wisla Plock (lengyel)-PPD Zagreb (horvát) 27-24 (13-10)
IFK Kristianstad (svéd)-HBC Nantes (francia) 26-31 (12-13)
Barcelona Lassa (spanyol)-HC Vardar (macedón) 29-28 (15-14)

A csoport állása: 1. Vardar Szkopje (macedón) 18 pont, 2. HBC Nantes (francia) 17, 3. Barcelona (spanyol) 14, 4. Rhein-Neckar Löwen 12, 5. MOL-Pick Szeged 11, 6. Orlen Wisla Plock (lengyel) 6 (295-317), 7. IFK Kristianstad (svéd) 6 (278-333), 8. PPD Zagreb (horvát) 4

Forrás: pickhandball.hu/MTI

Magabiztosan győzött a címvédő Győr és a Ferencváros is

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük