Molnár Gyula: a mostani voksolás piros betűs ünnep lesz

Az MSZP elnöke a demokrácia fényes győzelmeként értékelte a magas választási részvételt vasárnap este és úgy látta, a szavazáson meghozott döntés legitim lesz.

Van esély a kormányváltásra

Molnár Gyula az MSZP-Párbeszéd újbudai eredményváróján újságíróknak azt mondta, a választás a demokrácia ünnepe, és a mostani voksolás reményei szerint piros betűs ünnep lesz.

Sokan mentek el, a döntés biztos, hogy legitim lesz – közölte.

Arra a kérdésre, van-e esély a kormányváltásra, a szocialista politikus azt mondta, a szakértők szerint minél magasabb a részvétel, annál nagyobb a kormányváltás valószínűsége. Én arra számítok, hogy ez a valószínűség most még nagyobb lett – hangoztatta.

Normális, új országot kell építeni

Egy felvetésre, miszerint ha többségük lesz az ellenzéki pártoknak, hogyan működnek együtt, a pártelnök azt mondta, ők készen állnak arra, hogy az alapvető törvények átalakítása után egy normális, új országot építsenek, de ez a kérdés csak később dönthető el.

Emlékeztetett arra, a partnerek többsége a kampányban elzárkózott az együttműködéstől. De egy dolog a választási kampány és egy másik, hogy mi történik a valóságban – jegyezte meg.

Arra a kérdésre, kinek a felelőssége, hogy az átjelentkezések miatt hatalmas sorok voltak és néhány szavazókört nem tudtak időben bezárni, Molnár Gyula azt mondta, egy választást a kormánynak kell megszerveznie. Nem érti, miért nem lehet ilyenkor több szavazókört kinyitni, mikor előre lehetett tudni, hogy hányan szavaznak.

Egy másik kérdésre, ki lesz hétfőtől az ország miniszterelnöke, a pártelnök azt mondta, „holnaptól Karácsony”.

Tóth Bertalan: a hatalom nem szerette volna, ha sikeres az MSZP mozgósítása

Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője szerint a párt informatikai rendszerét ért terheléses támadás azt bizonyítja, hogy a hatalom nem szerette volna, hogy sikeres legyen a szocialisták mozgósítása.

Tóth Bertalan vasárnap este az MSZP-Párbeszéd újbudai eredményváró rendezvényén az MTI kérdésére, hogy milyen eredményt vár az MSZP-Párbeszéd számára, azt mondta: nehéz megbecsülni, mi történt az egyéni választókerületekben. Senki nem számított ilyen magas részvételi arányra, mi sem – tette hozzá a frakcióvezető.

Hangsúlyozta: nagyon bizakodó, mert az MSZP sok áldozatot hozott azért, hogy esélyes jelöltek legyenek a választókerületekben.

Kérdésre válaszolva elmondta: az MSZP minden megtett, minden jogszabály adta lehetőséggel élt a mozgósítás érdekében, azonban napközben egy terheléses támadás érte az MSZP informatikai rendszerét. Szerinte ez azt bizonyítja, hogy „a hatalom nagyon nem szerette volna”, hogy ez a mozgósítás sikerüljön.

Fizetett Fidesz-szavazók, láncvoksolás

Tóth Bertalan kérdésre szólt arról is, hogy sok bejelentést kaptak napközben választási szabálytalanságokról. Volt, ahol a választók beismerték, hogy azért kaptak pénzt, hogy a Fideszre szavazzanak, volt olyan hely, ahol láncszavazás történt. Hozzátette: ezeket a visszaéléseket bejelentették, és majd kiderül, hogy a választási bizottság miként értékeli, ezek milyen szinten befolyásolták a választási eredményeket.

(MTI)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük