Connect with us

Kerítésen innen

Mossa kezeit a Magyar Bírói Egyesület – elhatárolódnak a Handó-dicsőitéstől

hando
Megosztás

A Magyar Bírói Egyesület (MABIE) honlapján tette közzé, hogy elhatárolódnak attól a levéltől, melyben Handó Tündét „méltatták” felfelé bukása ürügyén. 

A MABIE az elnöki köszöntőről most azt írja,

az abban írtak nem a bírói kar véleményét tükrözik és

„a levél stílusával és tartalmával nem tud azonosulni, mert az nem felel meg a Bírák Etikai Kódexében foglalt elvárásoknak, az alkalmas a bírói hivatás méltóságának, pártatlanságának, illetve ezek látszatának veszélyeztetésére”.

Azt is hozzátették, hogy az aláíró vezetők megnyilvánulása saját méltóságukat és ezáltal az egész bírósági szervezet méltóságát is csorbítja.

Ennél is továbbmennek a folytatásban, mint írják,

„a MABIE a bírák nevében visszautasítja azt, hogy a távozó elnök tanította volna meg a bírói kart bírói hivatásra, függetlenségre, pártatlanságra, méltányosságra, elfogulatlanságra és igazságosságra, mint ahogy azt is, hogy a bírósági szervezetrendszer minden egyes eredményét egy személynek tulajdonítja.”

Az egyesület kifejezetten az elmúlt időszak történéseivel ellentétesnek ítéli a levél bírói önigazgatás szintjének emelésével kapcsolatos állításokat, mert szerintük az Országos Bírósági Hivatal és az Országos Bírói Tanács (OBT) között az elmúlt másfél évben gerjesztett konfliktusok, az OBT működésének akadályozására és negligálására irányuló törekvések ezzel épp ellentétes irányba hatottak.

Forrás

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük