Connect with us

Bulvár

Most érkezett! Borzalmas tragédia Belgiumban – Hatan meghaltak

Megosztás

Karneválozó tömegbe hajtott egy autó vasárnap reggel a dél-belgiumi Louviere városában, hatan meghaltak, több mint harmincan megsebesültek – közölte a város polgármestere, Jacques Gobert.

Megosztás

Karneválozó tömegbe hajtott egy autó vasárnap reggel a dél-belgiumi Louviere városában, hatan meghaltak, több mint harmincan megsebesültek – közölte a város polgármestere, Jacques Gobert.

A halottak között gyerekek is vannak

A Deutsche Welle német műsorszolgáltató arról számolt be, hogy a halottak között gyerek is van, 12 sebesült állapota pedig súlyos. Egyelőre nem tudni, szándékos gázolás történt-e. A Le Soir című belga napilap azt írja, hogy az autó, amelyben két fiatal férfi ült, nagy sebességgel hajtott a tömegbe. A sofőr megpróbált elmenekülni, de a rendőrség rövid időn belül elfogta. A város polgármestere úgy nyilatkozott, hogy

vészhelyzeti tervet hoztak létre, az érinett családok rendelkezésére bocsátották a városi sportcsarnokot, és az áldozatsegítő szolgálatot is aktiválták.

A tett helyszínére a közeli Mons település nyomozati hatóságai már megérkeztek, az ügyészség a nap folyamán nyilatkozik a történtekről.
A tragédia körülményeit illetően a belga sajtóban az a hír terjed, hogy

a gépkocsit a rendőrség üldözte.

Jaques Gobert polgármester ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy ezt egyelőre nem lehet pontosan tudni, a nyomozás folyamán derülnek csak ki részletek.

A karnevál a történtek ellenére folytatódik

– írta a Le Soir.

(Ez történt ma!)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük