Connect with us

Kerítésen innen

Most kapaszkodjon! Kiss-Rigó püspöknek megfinanszíroztuk Magyarország első (tehát lesz több is?) egyházi sportcentrumát!

Megosztás

Kiss-Rigó László, aki becsületes szakmáját tekintve püspök, aktív harcosa volt Orbán Viktornak a legutóbbi választás alkalmával és azóta sem lankadt a lelkesedése. Hogy a hevület volt-e előbb, vagy a 10 milliárdos kormánytámogatás, azt ahogy a tyúk-tojás dilemmában, itt sem lehet tudni.

A hír:

A Szeged-Csanádi Egyházmegye számos oktatási és szociális intézményt működtet, az ezekben tanuló és élő gyerekek, illetve Szeged közönsége számára teremti meg a szabadidő hasznos eltöltésének lehetőségét Magyarország első egyházi sport- és ifjúsági centruma, az augusztus végén nyíló Szent Gellért Fórum – mondta Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.

Háttér:

Lázár János még tavaly januárban jelentette be, hogy húszmilliárd forinttal tömi ki a kormány a Szeged–Csanádi Egyházmegyét, mert az 2030-ban lesz pont ezeréves. Húszmilliárdos ajándék után Kiss-Rigó László püspök nem habozott a választások előtt figyelmeztetni:

„a keresztény embernek nem jelent dilemmát a választás”.

Majd bejelentették, hogy a kormányzati pénz közel felét egy stadionra áldozza az egyházmegye. A kilencmilliárdos aréna világszínvonalát mutatja, hogy a 8000 szék mellett még egy kápolna is lesz benne. Amikor megkérdezték a püspököt, hogy miért költ ennyit egyetlen épületre az egyházmegye, Kiss-Rigó nem kertelt, kijelentette: hogy örömöt szerezzen.  A püspökhöz kötődő alapítvány két éve ingyen kapta meg az államtól a zánkai gyerekvárost a szintén méretes fonyódligeti gyerektáborral együtt.

Az épülő wellnessközpont tulajdonosa a valóságban a látszat ellenére nem a Lezsák-féle népfőiskola, hanem a fociimádó Kiss-Rigó László püspök által vezetett szeged-csanádi püspökség.

Videónk is van! Nézze meg a Szeged Televízió híradós anyagát!

A hír:

Egyházi fenntartású általános és középiskoláikban mintegy 9 ezer gyerek tanul, további 3 ezer gyermeket bentlakásos intézményekben gondoznak, az egyházmegye által fenntartott fociakadémián 300 gyerek sportol, illetve főiskolát is működtetnek – sorolta a szeged-csanádi püspök.

Háttér:

Pár napos a hír, hogy módosítani kellett a Szeged-Csanádi Egyházmegye nyolcezer férőhelyes stadionjának megépítésére megkötött szerződést.

Így a kivitelezés ára az eredeti 9,4 milliárdról 13,4 milliárdra ugrott.A stadiont egyébként Garancsi István cége, a Market Építő Zrt. húzhatja fel. Az uniós közbeszerzési értesítő szerint a drágulást olyan körülményekkel indokolták,

„amelyeket a kellő gondossággal eljáró ajánlatkérő nem láthatott előre”.

A hír:

A stadiont, rendezvényközpontot, szabadtéri színpadot és sportpályákat is magában foglaló Szent Gellért Fórum Plácido Domingo világhírű operaénekes koncertjével nyílik meg augusztus 28-án.

Magonyi Andreas Zsolt, a Placido Domingo Classics Fesztivál társalapítója és társigazgatója hangsúlyozta, hogy

a tenor számára nagyon fontos a családi összetartás és a hit.
Ezért is mondott örömmel igent arra a felkérésre, hogy a közreműködésével nyissák meg a Szent Gellért Fórumot

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük