Connect with us

Ez a nap

MSZP: csökkenteni kell a munkavállalók kiszolgáltatottságát 

Megosztás

Az MSZP szerint csökkenteni kell a munkavállalók foglalkoztatóikkal és állammal szembeni kiszolgáltatottságát. 

Gúr Nándor, a szocialisták országgyűlési képviselője sajtótájékoztatóján azt mondta: egyetértettek a Magyar Szakszervezeti Szövetségnek a munka világáról tett korábbi megállapításaival és együttműködést ajánlottak az érdekvédőknek.

Kiemelte: a hatályos munka törvénykönyve úgy tette rugalmasabbá a munkavállalást, hogy a munkavállalók biztonságát csökkentette.

Emellett elfogadhatatlan, hogy megszűnt a szociális párbeszéd, a munkabérből élők pedig nem kapnak elegendő pótlékokat a túlmunkájukért – mondta. A dolgozó emberek több mint fele az egy főre jutó létminimum összegét sem keresi meg, miközben a kormány azt hazudja, hogy az emberek jobban élnek. „Persze a tetején” – tette hozzá.

Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője azt közölte, hogy a kormány alapvetően csak azokat az uniós forrásokat veszi igénybe, amelyek saját barátait szolgálják, miközben a „melósokat” magára hagyja.

Példaként említette, hogy Mészáros Lőrinc eddig 397 milliárd forint uniós pénzt nyert el, miközben Magyarország nem kért támogatást az európai globalizációs alkalmazkodási alapból, amely a munkájukat elvesztőknek nyújt segítséget európai forrásokból.

Ujhelyi István értelmezhetetlennek nevezett egy kérdést, amely arra vonatkozott, mit szól ahhoz, hogy az MSZP szövetségese, a Párbeszéd lebontaná a déli határzárat. Kijelentette, a kerítés addig állni fog, amíg a magyar emberek úgy érzik, hogy a biztonságukat szolgálja.

Gúr Nándor szintén kérdésre reagálva elmondta, az MSZP-ben nem volt olyan kezdeményezés, hogy Czeglédy Csabát indítsák a választáson.

(Forrás: MTI)

Kapcsolódó:

https://varosikurir.hu/birkak-legyunk-vagy-szabadok-2/

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük