Connect with us

Ez a nap

MSZP-Párbeszéd: végérvényesen kettészakadt a társadalom

Megosztás

Folytatódik az ellenállás a munka törvénykönyvének az önkéntes túlmunkaidő bővítéséről szóló módosítása ellen – hangoztatták ellenzéki képviselők

rabszolgatorveny
Megosztás

Folytatódik az ellenállás a munka törvénykönyvének az önkéntes túlmunkaidő bővítéséről szóló módosítása ellen – hangoztatták ellenzéki képviselők pénteken a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) budapesti székháza előtt.

A gyalázat törvénye

Korózs Lajos MSZP-s országgyűlési képviselő „a gyalázat törvényének” nevezte az elfogadott jogszabályt és úgy fogalmazott: „végérvényesen kettészakadt a társadalom rabszolgatartókra, és úgy néz ki, hogy rabszolgákra”.

Hozzátette: a múlt héten egymásra talált az „obstrukciós ellenzék”, a szakszervezetek és a tüntetők, és lehet, hogy jön a karácsony és a szilveszter, de január másodikán folytatják az ellenállást és addig is lesznek akcióik.

Tordai Bence, a Párbeszéd országgyűlési képviselője kiemelte: péntek este nyolc órakor a civil szervezők, az ellenzéki pártok és a szakszervezetek közös megmozdulása a Kossuth térről a várba, „Áder János palotája” elé vonul, hogy kifejezzék véleményüket arról, hogy az államfő csütörtökön aláírta a munka törvénykönyve módosítását.

Már mindenütt és minden módon tiltakozni fognak

Hozzátette: kiterjesztik az ellenállás spektrumát. Nemcsak az utcán lesznek ott, nemcsak a parlamentben fognak obstruálni, nemcsak sztrájkot és útlezárásokat szerveznek a szakszervezetek és a pártok területi szerveivel, hanem „a Fidesz-közeli oligarchák érdekeltségeit, cégeit, különböző gazdasági lerakatait” fogják támadni „békés eszközökkel, bojkottokkal és mindenféle polgári engedetlenségi akciókkal”.

Tordai Bence arról is beszélt: az önkormányzatokban az MSZP és a Párbeszéd képviselői határozati javaslatokat nyújtanak be, amelyek azt rögzítenék, hogy a rabszolgatörvényt az önkormányzat cégei nem alkalmazhatják.

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük