Connect with us

Ez a nap

MTA elveszíti függetlenségét, nemzetközi kapcsolatait, tudományos műhelyek mennek tönkre

Megosztás

Elfogadhatatlan a Magyar Tudományos Akadémiával (MTA) szembeni kormányzati politika, amely a köztestület kivéreztetésére irányul.

MTA
Megosztás

Elfogadhatatlan a Magyar Tudományos Akadémiával (MTA) szembeni kormányzati politika, amely a köztestület kivéreztetésére irányul – jelentette ki közös sajtótájékoztatón ellenzéki képviselők egy csoportja hétfőn Budapesten.

A kormánypártiak megakadályozták

Az ellenzéki képviselők közös kezdeményezéssel próbálták összehívni az Országgyűlés Kulturális bizottságát az MTA helyzetének megvitatására, azonban a bizottság kormánypárti többsége elzárkózott ettől – mondta el Gréczy Zsolt, a Demokratikus Koalíció (DK) képviselője.

A politikus hozzátette, hogy Orbán Viktor láthatóan az MTA kivéreztetésével, az akadémiai kutatóhelyek tönkretételével bízta meg Palkovics László innovációs és technológiai minisztert. A képviselő szerint az MTA éppen elveszíti függetlenségét és nemzetközi kapcsolatait, tudományos műhelyek mennek tönkre.

A sajtótájékoztatón Ander Balázs (Jobbik) kiemelte: az MTA-val szembeni kormányzati politika jól mutatja a Fidesz értelmiség- és tudományellenességét. Az állami szférában 2010 óta a kutatásra és fejlesztésre költött források értéke kevesebb mint a felére csökkent – hangsúlyozta a politikus.

Függőség és kiszolgáltatottság

Kunhalmi Ágnes (MSZP) szerint teljes függőséget és kiszolgáltatottságot jelent az MTA számára, hogy forrásainak több mint a felét az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) alá rendelték. A Fidesz minden olyan területen, ahol ki akarja terjeszteni az ellenőrzését vagy az ellenfeleit akarja ellehetetleníteni, a források megvonását alkalmazza. Ez történik most az MTA-val is – fűzte hozzá.

Kunhalmi Ágnes kiemelte azt is: aggasztó, hogy a kormányzat a kutatásokat kizárólag közvetlen hasznosságuk alapján ítéli meg, háttérbe szorítva ezzel az alapkutatásokat az alkalmazott kutatásokkal szemben. Az MSZP szerint a két területet azonos arányban kell finanszírozni.

Szabó Szabolcs független országgyűlési képviselő úgy fogalmazott: Palkovics László megszegte a miniszteri esküjét és törvényt is sértett, amikor érdemi egyeztetés nélkül elvonta az MTA forrásainak többségét.

(Forrás: MTI)

Kapcsolódó

ÁSZ: lezárult az MTA egyes kutatóintézeteinek utóellenőrzése

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük