Connect with us

Ez a nap

MTVA-s újságíró: A közmédia hazudott a kampányban

mtva_szekhaz
Megosztás

A magyar közmédiáról közölt cikket a brit Guardian. A lap újságírója az MTVA több munkatársával is beszélt, akik brutális kormányzati befolyásról számoltak be, és maguk is meglepődtek azon, mennyire hatásos az általuk közvetített kormányzati propaganda.

A lap felidézte, hogy a kormánypártok kétharmados többséggel nyerték meg a vasárnapi választást, és azt is, hogy az EBESZ megfigyelői ezután közölték, a megfélemlítő és idegenellenes retorika, a média elfogultsága korlátozta a választók tájékozottságát, a közmédia hír- és véleményműsorai pedig egyértelműen a kormánykoalíciónak kedveztek.

A lapnak nyilatkozó médiamunkások azt mondták, a közmédia a menekültekkel kapcsolatban a negatív történetekre fókuszált, a bűnözéshez és a terrorizmushoz kötötte őket. Külön kihangsúlyozták, hogy a választás napján az M1 úgy hivatkozott a németországi Münsterben történtekre (amikor egy német férfi a tömegbe hajtott az autójával), mintha az egy iszlamista terrorista támadás lett volna.

A toleranciát rendszeresen kritizálni, a bevándorlásellenes retorikát pedig az egyetlen érvényes véleményként kellett bemutatni mondta a közmédia egyik munkatársa.

Mindezeknél súlyosabb azonban, hogy a közmédiás újságírók szerint a bevándorlásellenes üzenetek közvetlenül a kormánytól érkeztek.

Ha pedig valaki egy Orbán Viktorral kapcsolatos sztorin dolgozott, ahhoz külön kulcsszavakat küldtek neki, amelyeket használnia kellett.

Sokszor teljes sztorikat diktáltak le nekik telefonon keresztül olyan emberek, akikről azt sem tudták, kicsodák.

Az újságírók szerint a kormánykritikus magyarokkal – például Gulyás Mártonnal – szembeni karaktergyilkosságokhoz egyenesen a Miniszterelnökségtől kapták a támpontokat.

Az újságírók szerint a vasárnapi választás eredmény őket is megdöbbentette. “Szörnyen éreztem magam, mert rájöttem, hogy tényleg befolyásoltuk az embereket. Néhányunk azzal nyugtatta magát, hogy senki sem néz minket, hogy nem számítunk. Most kiderült, hogy mégis” – mondta egyikük, hozzátéve, hogy ezért többen a felmondáson gondolkoznak.

(Forrás: 444)

Kapcsolódó:

A választás előestéjén hazugsággal riogatott a közmédia

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük