Müller Cecília postájából – Gy. Németh Erzsébet levele

Gy. Németh Erzsébet Budapest alpolgármestere kénytelen nyílt levélben követelni az országos tiszti főorvostól azt az oltási tervet, amelyet  kérés nélkül is már jó ideje ott lenne a helye a főváros illetéseinél, arról nem is beszélve, hogy a lakosságnak is tudnia kellene róla? Hová süllyedhet még a magyar valóság? Alighanem nincs már lejjebb hisszük szinte folyamatosan aztán mindig újra és újra kiderül, hogy dehogy nincs.

Aggasztó “tünetek”

A sajtón keresztül értesültünk arról, hogy Magyarországon már elindult a COVID-19 elleni vakcina kiosztása, és egyre többen kapják meg az oltást az egészségügyi dolgozók közül. Decemberben közel ötezer ember kaphatja meg az unió jóvoltából a biztonságos, európai standardoknak megfelelően tesztelt vakcinát. Ez nagyszerű fejlemény, ahogy az is, hogy bár csak a vakcina megérkezése előtti napon, de a szállítást is sikerült megoldaniuk.- kezdődik a levél.

A továbbiakban szó esik arról is, hogy Müller is, és Orbán is arról beszél egy ideje, hogy van oltásiterv, és úgy érzi a főpolgármester-helyettes, hogy joggal aggódik  ennek az alap dokumentumnak meglétéért.

Kifejezetten aggaszt, folytatódik a levél, hogy nincs információnk arról, hogy ezúttal gondoskodnak-e majd az idősotthonok dolgozóiról és lakóiról. Tehát azokról, akik mint köztudott, a legveszélyeztetettebbek az egészségügyi dolgozók mellett.

<<FRISS HÍREINK!>>

Mi lesz az idősotthonokkal?

Eddig a Főváros az otthonok fenntartójaként semmilyen tájékoztatást nem kapott arról, hogy milyen terveik vannak az idősotthonok átoltására, ezért is írok most a nyilvánosság színe előtt Önnek levelet, hátha így közvetlenebb módon eljut Önhöz. Sokezer embert érint ugyanis a kérdésem. Bízok abban, hogy ezúttal az eset fontosságára tekintettel kapok Öntől korrekt és konkrét választ!

Szó kerül még arról is, hogy micsoda politikai lózungokat mondanak cselekvés helyett a kormányoldalon, lásd “egy hétvége alatt átoltjuk az országot”!!!!

Az idős emberek nem tudnak oltópontokhoz utazni, tehát az intézményi oltást kell megszervezni, ami bár állami feladat, de a fenttartóval közös koordinációban képzelhető csak el.

A járvány eddigi két hullámában Önöknek még nem sikerült a Fővárossal korrekt adatokat közölniük. Kérem legalább az oltás megszervezésénél bizonyítsák be, hogy Önök is igyekeznek olyan felelősen végezni a munkájukat, mint azok, akik nap, mint nap az életük kockáztatásával mentik meg magyarok ezreit!

Várom a válaszát és az intézményi oltási tervet! Zárul Gy. Németh Erzsébet levele.

Kapcsolódó:

Gy. Németh

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük