Murdoch volt felesége miatt figyelmeztette Trump vejét az elhárítás

Rupert Murdoch médiamogul volt felesége miatt figyelmeztette tavaly januárban az amerikai kémelhárítás Jared Kushnert, Donald Trump amerikai elnök vejét és főtanácsadóját – jelentette kedden a The Wall Street Journal című amerikai napilap.

Wendi Deng Murdoch kínai-amerikai üzletasszony, egyúttal pedig Ivanka Trump és Jared Kushner közeli barátja. Az elhárítás arra figyelmeztette Kushnert, hogy Deng Murdoch megpróbálhatja kihasználni bizalmas kapcsolatukat annak érdekében, hogy Peking érdekeit érvényesítse kormányzati döntéseknél.

Hírszerzési illetékesek amiatt aggódtak, hogy Deng Murdoch lobbizik egy washingtoni nagyberuházás megvalósítása érdekében, amelyet a kínai kormány finanszíroz. Peking 100 millió dollárból szeretne kínai kertet kialakítani az amerikai főváros nemzeti arborétumában. A projektet viszont nemzetbiztonsági szempontból kockázatosnak nyilvánították, mert a tervekben egy 23 méter magas torony is szerepel, amely az elhárítás szerint alkalmas megfigyelési célokra. A torony mintegy 7 kilométerre lenne a Fehér Háztól és a kongresszus épületétől.

A hírszerzés nem állította, és most sem állítja, hogy akár Kushner, akár Deng Murdoch bármilyen törvénysértést követett el. Az elhárítás azt közölte a lappal, hogy rutineljárás, hogy figyelmeztetik a hasonló beosztásba kerülő embereket arról, hogy a velük kapcsolatban lévő egyes személyek az amerikai kormányétól eltérő érdekeket szolgálhatnak.

A kínai-amerikai üzletasszony szóvivője az újságnak úgy nyilatkozott, hogy Deng Murdoch nem tud arról, hogy az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) vagy az elhárítás bármilyen aggályt fogalmazott meg volna vele vagy ismerőseivel szemben, és a kínai beruházásról sem tud semmit.

Ivanka Trump és Jared Kushner képviselője azt mondta, hogy a figyelmeztetés egyszerű rutineljárás volt, Kushner pedig minden etikai és adatszolgáltatási előírásnak megfelelt.

A washingtoni kínai nagykövetség a lapnak a beruházással kapcsolatos információiról azt mondta, hogy “tele vannak alaptalan találgatásokkal”.

A The Wall Street Journal azt írja, hogy Ivanka Trump és Jared Kushner Kína fontos kapcsolata a Fehér Házban, s az elnök vejének abban is  kulcsszerepe volt, hogy sikerült tető alá hozni Trump és Hszi Csin-ping kínai elnök találkozóját Floridában.

Wendi Deng Murdoch 1999-ben ment hozzá Rupert Murdoch-hoz, aki viszont 2013-ban válókeresetet adott be. Az üzletasszony ennek dacára továbbra is használja férje nevét. A The Wall Street Journal egyébként a Rupert Murdoch vezette News Corporation tulajdonában van.

Wendi Deng Murdochot házassága idején Tony Blair brit kormányfővel is hírbe hozták, de mindketten tagadták, hogy viszonyuk lett volna. Ennek ellenére a brit hírszerzés megkereste az amerikai szolgálatokat annak érdekében, hogy Mudochné jelent-e valamilyen kockázatot. Akkor az FBI arról tájékoztatta a brit hatóságokat, hogy nem vizsgálták behatóan az üzletasszonyt, mert nem láttak okot rá.

(Forrás: MTI)

Kapcsolódó:

Trump tette népszerűvé a róla szóló botránykönyvet

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük