A világhírű író fenntartja az itthoni életét, de – mint fogalmaz – „testsúlyomat londoni lábamra helyezem át”. Nádasdy Ádám most, hogy befejezte az oktatást az ELTE-n, Londonban élő párja után költözik. Kezdődik a Forbes magazinnak adott  interjú, ezt szemlézzük alább.


A megújuló nyelvről

„Most hallottam azt az új kifejezést, hogy valaki szétoffolta a posztomat. Milyen érdekes! Igenis ismerni kell a magyar nyelvtant, hogy ezt használni tudja valaki, és a magyar nyelv izmosságát és teremtő erejét mutatja!”

Ezért megy el:

Márkról, aki a bejegyzett élettársa (szintén részlet a könyvéből):
„Orvos. Szívem doktora. Csak mindig elmegy. Szeret messze élni. Én meg itt. Sebez, ha elmegy, gyógyít, ha megjön.”

És ha már erről beszél így vélekedik a melegekről, na és Kövér Lászlóról:

„Megrögzött optimista vagyok. Szerencsére azt lehet látni, hogy egyre kevesebb ember háborodik fel a melegeken. De még mindig nem elegen mernek előbújni ahhoz, hogy minden ember ismerjen közelebbről, személyesen meleg párokat. Vagyis valószínűleg minden ember ismer ilyeneket, csak nem tudja. Itt van például Kövér úr, a parlamenti elnök, nyilván nem tudja, hogy a szomszédságában, a közeli közértben vagy gyerekei pedagógusai közt is lehetnek melegek. És nem ismeri Leo Varadkart, a derék ír miniszterelnököt sem, aki szintén meleg.”

A tervezett Londonba költözésről:

„Jövök-megyek majd, egy-egy hónapra hazajövök, kettőt-hármat ott leszek. Fenntartom az itthoni életemet, de testsúlyomat londoni lábamra helyezem át. Elég volt az ingázásból.”

Ahogy máskor sem, ebben az interjúban sem rejti véka alá gondolatait az író. A teljes  eredeti cikket – amit a lap főmunkatársa, G. Tóth Ilda jegyez – a magazin nyomtatott változatában olvashatja el. A régi szlogen,  „Megéri az árát” csak nagyon ritkán igaz szó szerint, de ebben az esetben igen.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét