Nagy Blanka: ez a mocsok király betelepszik a Várba

Az elmúlt napokban Nagy Blanka, kiskunfélegyházi diáklány nevétől volt hangos a magyar média. Blanka igen szókimondó beszédet mondott egy január elejei kecskeméti tüntetésen, nem kímélte a Fideszt és annak vezetőjét. Diáklánytól szokatlanul, igencsak érzékletesen mondott véleményt arról a hatalomról, amely fogságban tartja az országot.

A párt lakájmédiája kíméletlen össztüzet zúdított a diákra,

személyiségi adataival is visszaélve támadták, mintha tőle kellene féltenie az Orbán-rezsimet. A hatalom gyengeségét bizonyítja, hogy tartanak mindentől, amelyet nem a Rogán-Habony boszorkánykonyhában terveztek meg. Ilyen meglepetésekben az elmúlt hetekben igencsak volt részük. És talán még messze nincs is vége.

Blanka felvette az elé dobott kesztyűt és igen keményen – ahogyan tette ezt már korábban is–vágott vissza az őt ócsárolók vezéralakjának, az ötös számú Fidesz tagkönyv tulajdonosának, Bayer Zsoltnak:

“Zsozsó! Az ócska kis proli, és ezt még a rossz tanuló is tudja, munkásosztályt jelent. Ezek termelik a segged alá a javaidat. Ha nem lennének ezek a prolik, nem lenne a haverjaidnak annyi pénze, hogy neked most egy tévéműsorod legyen! “

Majd hozzátette, egyúttal üzenve az eltakarításra váró hűbéri rendszer nagykutyáinak is:

“Ezeknek a kis proliknak elegük van. Amíg ők éjt nappallá téve dolgoznak, másokat kell gazdaggá tenniük. Ne másokat tegyünk végre gazdaggá, tegyünk pontot a dolgok végére, és cselekedjünk. Akármit. Nem szabad hagynunk, hogy a magyar nép még egyszer rabszolgasorsra jusson!”.

Nagy Blanka, a Magyar Hangnak elmondta, a támadások leperegnek róla:

“A lejárató hadjárat teljesen gyerekes dolog, pláne, ha hamis állításokat kezdenek el híresztelni “– mondta, hozzátéve, hogy már az óvodában is megtanulják a gyerekek, hogyha valami nem igaz, akkor azt nem lehet terjeszteni.

Úgy érzi tehát, hogy tudja kezelni a helyzetet, családja büszke rá és barátai nagy része is támogatja. Voltak azonban olyanok is, akik – mint fogalmazott – azt mondták neki, hogy innentől kezdve nem ismerik. Szerencséjére, nem sokan voltak ilyenek.

A gimnazista azt tervezi,

hogy a jövőben is részt vesz tüntetéseken, ha az ideje engedni. Ám májusban érettségizik és jön a felvételi időszak is, amelyre, maximálisan szeretne koncentrálni. Álma, hogy rendező legyen, erre készül hároméves korától. Ám ha kiderül, hogy „nem ez az útja”, akkor szívesen foglalkozna akár a politikával is.

Blanka – aki mellett kiálltak az ellenzék női képviselői, a szocialisták pedig jogi segítséget adnak – a Várkert Bazár előtti, hétvégi beszédében sem tagadta meg magát. Úgy fogalmazott, hogy az Orbán kormány egy daganatos sejt, ami fel akarja falni a többi vele nem egyező sejtet. Fel akarja falni, ha valakinek nem egyezik a véleménye az övével. Majd hozzátette:

“Rákosi túl úrinak tartotta, hogy beköltözzön, erre ez a mocsok király mindenféle akadály nélkül betelepszik a Várba. Ahol freskókat festenek le, ott a könyvek égetése lesz a következő”

A hatalom most kivár,

nem volt eddig reagálás a Blanka által mondottakra. Egy biztos: Nagy Blanka és korosztálya számára, Orbán Viktor már nem több,mint egy potrohos, öregedő diktátor, aki nekik a múltat jelenti. Egy jobb és szebb világban akarnak élni, ezért hallatják a hangjukat. Teszik ezt úgy, és ahogyan egykoron a Fidesz berobbant a magyar közéletbe. Kissé szabadszájúan, okosan, bátran.

Az akkor fiatal demokraták, mára maguk alá gyűrték az országot, elloptak mindent, ami mozdítható volt, és már nem is fiatalok, és nem is demokraták. Itt az ideje, hogy oda kerüljenek ahova valók: a történelem szemétdombjára.

Nagy Blanka beszólt Bayer Zsoltnak, a “mocskos száj”-verseny első helyezettjének

A Banánköztársaság rovatban megjelenő írások nem minden esetben képviselik portálunk véleményét.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük