Connect with us

Kerítésen innen

Nagy Ervin nem rúgatta ki, de nem ejt könnyet Ubrankovics Júliáért

Megosztás

Tudják, a Tanár című sorozat körüli habverésről lesz szó. Ubrankovics Júlia álláspontjáról már írtunk, most hallgattassék meg Nagy Ervin, sőt, az RTL klub verziója is.

Mit szólna, ha a fizuja helyett fidesz-közért utalványt kapna? Pont ez a terv a tanároknál!
Megosztás

Tudják, a Tanár című sorozat körüli habverésről lesz szó. Ubrankovics Júlia álláspontjáról már írtunk, most hallgattassék meg Nagy Ervin, sőt, az RTL klub verziója is.

Háttér

Az ügy háttere, hogy nemrég váratlanul kirúgták A tanár című sorozatból Ubrankovics Júliát, többek közt azért, mert a készítők szerint nem igazán tudott együtt dolgozni Nagy Ervinnel. A „népeknek” ez úgy jött le, hogy Nagy eltakaríttatta az útból Ubrankovicsot.

Nagy Ervin változata

Hogy én rúgattam volna ki Ubrankovics Júliát A tanár című sorozatból, az egész egyszerűen fogalmazva hazugság. Nem vagyok abban a helyzetben, hogy kényem-kedvem szerint váltogassam a partnereimet, mint a gatyáimat, és nem is jellemző rám, hogy a partnereim miatt hisztizzek. Az RTL Klub egy profitorientált cég, az országra jellemző uram-bátyám viszonyok nélkül: nem egy színész dönt több százmillió forintos projektek szereplőiről, Soha, senkit nem rúgattam ki semmilyen produkcióból”

– mondja az Indexnek.

Azt persze Nagy Ervin sem állítja,

hogy ne fogalmazta volna meg a problémáit a partnerével kapcsolatban a rendező felé.

Egy jó partner nemcsak annyit jelent, hogy a másik tetszik vagy sem, ügyes vagy sem. Egy jó partnerrel van köztünk egy olyan belső energia, egy olyan pulzálás, amivel felfelé húzzuk egymást. Húsz év filmezés után ki merem jelenteni, hogy egy filmben a partnereknek egy idő után félszavakból is meg kell érteniük egymást. Mi viszont nem tudtunk egymásból építkezni, nem volt meg a dolog svungja. Az első héttől kezdve problémák voltak, hol a hangsúlyozással, hol azzal, hogy Juli mindig a kezében tartott valamit, ha kellett, ha nem, mint az amerikai sorozatokban, mert az hú, de természetes. És ha ezekről a problémákról szóltunk neki, ha megpróbáltunk segíteni, felhívni a figyelmét, hogy a karakter az nem egészen ilyen, annak általában sértődés vagy hárítás lett a vége. Úgy éreztem, Amerikából több önérzetet hozott haza, mint szakmai tudást

Nem tagadta,

hogy nehezen ment a közös munka, de habitusa szerint ez nem indokolta volna, hogy ellene szervezkedjen. Az egész történet nem tartozik a nyilvánosságra,

„de Juli felrúgta a szakmában megszokott diszkréciót, és elkezdődött a sárdobálás, ezt pedig nem szerette volna szó nélkül hagyni.”

 

Ubrankovics Júlia változata

Júlia igazságtalannak tartja az ügyet: nem érti, miért rúgták ki, mivel azt hitte, elégedettek a munkájával. Állítása szerint októberig így munka nélkül maradt, éppen ezért 10 milliós kártérítést követel a csatornától.

Sorozatfüggők figyelem! Folytatódik, de nem úgy…..

RTL Klub verziója

RTL Klub többször is elmondta: a „válás” oka egyrészt az, hogy nem voltak elégedettek a színésznő játékával, másrészt

„főszereplőtársa, Nagy Ervin sem szeretett volna vele dolgozni, többször kérte, hogy keressünk neki más partnert, akivel jobban működik a forgatás.”

Az, hogy nem hosszabbítottak szerződést Ubrankovics Júliával, Kovács Dániel Richárd rendezői és Herman Péter kreatív produceri döntése volt.

A csatorna marketing- és kommunikációs igazgatóságának képviselője elmondta a Blikknek, hogy jogi lépéseket tesznek az általuk nemrég kirúgott színésznővel szemben, mivel Ubrankovics olyan információkat hozott nyilvánosságra a napokban A tanár című sorozatról, amikhez nem volt joga.

Szerződésszegés történt, amelyek okán jogi lépésekre kényszerül a csatorna. A televíziós sorozatok mindegyikében előfordul, hogy egy-egy karakter története véget ér. (…) A folytatásra vonatkozó információk azonban bizalmasak, hiszen a sorozat utolsó epizódja úgy fejeződött be, hogy a néző izgulhatott, vajon beteljesedik-e a két tanár szerelme vagy sem. Többek között ezt a kellemes izgalmat vették el a sorozat rajongóitól.

Kolosi Péter, az RTL Magyarország vezérigazgató-helyettese

azt nyilatkozta a 24.hu-nak, hogy egy egyéves szerződést kötöttek Ubrankoviccsal, ami csak egy opciót tartalmazott arra, hogy tovább dolgozzanak együtt. Ezzel a csatorna végül is nem élt. Ez azonban nem jelentette azt, hogy a színésznő szerződésének titoktartásra vonatkozói passzusai is érvényüket vesztették volna. Azok, mint az gyakori a szakmában, a munkaviszony megszűnése után is érvényesek maradtak.

A csatorna többek között azt fájlalja, hogy Ubrankovics korán nyilvánosságra hozta azt, hogy Trokán Nóra fogja váltani a sorozatban.

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük