Connect with us

Kurír Kacsa

Nagy Feró és Lovasi új szakszervezetet alapít! – Álhír-tudósítónk jelenti…..

lovasi-fero
Megosztás

Ma ismét kormányzati sajtótájékoztatót tartottak a közvéleményt érdeklő legfontosabb kérdésekről.

Kasler Emberminiszter úr bejelentette,

hogy álmában megjelent neki Emese, és a sólyom, majd a miniszter ennek hatására hosszú vajúdás után megszülte egy új zenész szakszervezet ötletét. Ezért a tegnapi napon megalapították a TOS-t, a Tövig Orbán Seggébe elnevezésű, mélymagyar, művész érdekképviseleti szervezetet.

Elnöke Nagy Feró lesz,

aki erre tekintettel meg is írta már a szervezet himnuszát, egy teljesen új nótát. A címe: Nyolc óra munka, nyolc óra pihenés, nyolc óra seggnyalás! Annak érdekében, hogy a szervezet minél szélesebb társadalmi réteget tudjon lefedni, főtitkárnak megtették a Tusványoson a Hadak Útjára lépett Lovasi Andrást. Ő egy kicsit nyervog balliberó szólamban a fiataloknak, majd hagyományos, ókonzervatív módon elteszi népnemzeti lóvét a mutatványért a csodaszarvasos, lemezes tarsolyába.

Szijjártó Kakadú Péter külügyminiszter bejelentette,

hogy az új szakszervezet kiváló külkapcsolatokkal fog rendelkezni. Mindenhol. Ezért külügyi referensnek Pataki Attilát választották, aki jó referenciákkal rendelkezik az egész világmindenségben. Ő a tájékoztatón sajnos nem tudott megjelenni, mert évi rendes UFO-k általi elrablását töltötte az Alfa Centauri egyik bolygóján. De videó üzenetben támogatásáról biztosította az új csapatot. Egyben rámutatott, hogy ha ebben a körben pénzeső fog ismét hullani, akkor nem fog kiállni a közepéből!

Ekkor a színpadra lépett Bayer Szopjlekomcsi Zsóti,

a szervezet főideológusa. Még nem mondott semmit, csak felemelte jobb kezét, és a közönség már ekkor tapsban tört ki. Ezt egy darabig mosolyogva élvezte, mint Tusványoson, aztán rövid mozdulattal csöndre intette őket.

A Kazinczy díjas, Lovagkeresztes, Ötösszámúpárttagkönyv ékesszólóan kifejtette, hogy a magyar zenét nem adhatjuk át a liberálbu…i, migráncsszopó, anyaföldet zsidó maceszért áruba bocsátó ballibsiknek! Qrva anyját az összes g…i füvön ba…tt állatnak, akik lehányják a Hazát! Rohadjon meg minden komcsi csótány, és éljen Fásy Ádám, meg Mága Zoli!

Ezután kezét szívére téve szerényen meghajolt,

majd közölte, hogy az előbb előadottakat Ákos már megzenésítette, és egy hét múlva közös CD-t annak ki a dalokkal. Előfizetni lehet rá a színpad mögött felállított pénztárnál. De ha nem, az se baj, mert a vezér úgy kitömte már őket lóvéval, hogy az unokáknak se lesz gondja semmire!

Erre a közönség fergeteges tapsban tört ki,

hurráztak, majd elmentek Csiki sört vedelni. A nagy melegre való tekintettel nyuscsú román vérében edzett bugyli bicskával kanyarították a jégkrémet. A maradékot az asszony szoknyája szélivel törölték le a bajszukról. Majd ősmagyar, edzett nyíllal célba lőttek egy ördög szarvas Gyurcsány pofára. A nyertes egy teljes hetet tölthet vállig a Vezér seggében!

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük