Nagy Imre szobra

Miközben Orbán és bandavezérei most éppen Jeruzsálemben mulatnak, itthon tartja magát a hír, hogy Nagy Imre szobrát át fogják helyezni.

A „rendszerváltást” be kell fejezni

Hát hiszen nem ez az egyetlen hír, amely tartja magát: személyre szabott „törvényekről”: Magyar Tudományos Akadémiáról, CEU-ról, civil szervezetekről, Siklósi Beatrixról stb. szól a fáma. Meg mindenféle eljárásokról, amelyekkel Brüsszel Sorost védi…

A Nagy Imre-szoborról szóló hírek sajátossága, hogy igazából ellenőrizhetetlenek: nem cáfolják, de nem is erősítik meg. Így aztán bizonyos tapasztalatokra utalva, azt gondolhatjuk, hogy már minden eldőlt…

Klerikálfasiszta görénykurzus

És igazuk van, a maguk szempontjából: az 1944-es pofájára alakított, szerintem embertelen Kossuth téren, illetve közvetlen közelében nem maradhat semmi, ami ellentmond annak az 1944-es képnek. A „rendszerváltást” be kell fejezni: Nagy Imre szobrának áthelyezése az utolsó, de nagyon fontos lépés lehet.

Ha megteszik, ha megtehetik, alighanem végső, vagy legalábbis nagyon hosszú időre szóló győzelmet arat a klerikálfasiszta görénykurzus.

Nem vitás ugyan, hogy maffia van hatalmon – a „békeidők” legkövetkezetesebb és legkíméletlenebb bűnszervezete. Ám ennek a szervezetnek is szüksége van valami ideológiára – s azt a magyar történelem szemétdombjáról guberálja össze.

Sokáig alig tudtam valamit Nagy Imréről – 1956-ban alig többet, mint a hasonló, 9 éves gyerekek. Legalábbis az ifjúkoráról, a múltjáról.

1958. június 16.

Nem feledhetem azt a napot: a döbbenet, amelyet éreztem, sosem múlt el. Tizenegy éves még nem voltam; a szomszéd – mint később megtudtam, „reakciós” volt – teljes hangerőre állította rádióját, onnan hallottam meg a hírt.

Valami olyasmi történt velem, ami azóta is elő-előfordul: egy-egy megdöbbentő hír hallatán sírás-zokogás törne föl belőlem, amelyet nagy nehezen elfojtok. Akkor az a kérdés dörömbölt bennem: ez most miért kellett?!

Akkor még nem értettem, miért.

Azóta persze teljesebb kép él bennem Nagy Imréről, de számomra „a halálraítélt” marad, társaival együtt: az az ember, akit azért öltek meg, mert nem volt hajlandó megtagadni eszményeit. „Kegyelmet nem kérek” – nem tudom elfeledni…

Azt hiszem, most is (vagy már régen) azért tervezik szobrának áthelyezését, mert az „új” Kossuth téren és környékén nem tűrhető meg senki és semmi, aki és ami ellentmond az 1944-es és korábbi kurzusnak: az egész teret és környékét mindenestől a múltba akarják visszaforgatni.

Ha Nagy Imre szobrát elvihetik, akkor mindent megtehetnek

A jelenlegi görénykurzus sikerének egyik, ha nem legfőbb titka a szimbólumok iránti „érzékenysége”. Nehéz dolog szimbólumokon vitatkozni, de úgy vélem: ha Nagy Imre szobrát elvihetik, akkor ebben az országban tényleg mindent megtehetnek. Hiszen intézményeiket már létrehozták – veritas, alapjogokért központ meg a többiek –, csupán egy-két szobrot, emlékművet kell még áthelyezni; az újak meg régiek készen vannak, többségük már elfoglalta „méltó helyét”, közterületen…

Nagy Imre sosem volt kedves a mai görénykurzus vezéreinek: 1958. június 16-a csak alkalom volt Orbán Viktor számára, hogy visszataszító, ám messzire előretekintő módon ripacskodjon, hepciáskodjon. Amióta hatalomra került, Nagy Imrét és társait minden módon feledtetni igyekeznek.

Már csak az utolsó lépés van hátra.

Megtehetik? Nem szabad!

El a mocskos mancsokkal Nagy Imrétől!

Kapcsolódó

A múltat végképp eltörölni

A Banánköztársaság rovatban megjelenő írások nem minden esetben képviselik portálunk véleményét.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük