Connect with us

Sport

Nagy László kéziseink lelki támasza lehet az Eb-n

Megosztás

Nagy László 199 mérkőzésen szerzett 728 gól után tavaly lemondta a magyar válogatottságot, mégis ott lesz a szombaton kezdődő, horvátországi kézilabda Európa-bajnokságon – de most már csak, mint a csapatán segíteni akaró, izgatott szurkoló.

A DIGI Sport híradójának azt mondta, nem tart attól, hogy a csapat meg fogja érezni a hiányát, sőt örül, hogy előtérbe kerülnek a fiatalok.

„Természetesen a srácok miatt az izgalom bennem lesz, szerintem sokkal jobban így, pályán kívül, mint pályán belül. De ahogy hallottam és ahogy láttam, a csapat felkészülése egész jól sikerült, úgyhogy bizakodva várhatjuk ezt az Európa-bajnokságot”

– nyilatkozta Nagy László a Sport 24-nek.

A veszprémi klasszist Kocsis Máté, a Magyar Kézilabda Szövetség elnöke kérte meg, hogy ha teheti, legyen ott a csapattal a csoportmeccseken. Az új szerepéről így beszélt. „Gyakorlatilag nincsen feladatom, talán egy ilyen lelki támasz a jelenlétem, hogy ott vagyok, de szerintem ez a srácoknak nem is kell, hiszen mindenki olyan szinten kézilabdázik, hogy tudja, mi a célja, mik az elvárások, miket szeretne elérni, és ennek szellemében utazott ki.”

A csehekkel is biztosan nagyon nehéz meccset fogunk vívni

A magyaroknak igencsak nehéz dolguk lesz, hiszen az olimpiai címvédő Dánia és az Eb-ezüstérmes spanyol válogatott is van a csoportellenfelek között. „Egy óriási falattal fogunk kezdeni, hiszen az első ellenfél Dánia lesz, de egy esetleges győzelem biztos, hogy óriási önbizalmat adna a csapatnak. Utána egy nehézkes spanyol mérkőzés következik, aztán a csehek ellen mindenféleképpen győzelemmel számolunk. De azt szokták mondani, hogy a legkönnyebbnek tűnő meccs a legnehezebb, úgyhogy a csehekkel is biztosan nagyon nehéz meccset fogunk vívni. A középkörben pedig minden attól függ, hogy a másik csoportból milyen ellenfelet fogunk majd kapni, és ennek függvényében kell majd készülnünk. Hogy a középkörből tovább tudunk-e jutni, az nyilván a jövő zenéje.”

Nagy László nem fél attól, hogy nagy űrt hagy a csapatban a visszavonulása. „A legfontosabb, hogy a jobbátlövő poszton három olyan játékos is van, akik már a felkészülési mérkőzéseken is megmutatták, hogy gólképes játékot tudnak produkálni, úgyhogy abszolút nem vagyok kétségbeesve, hogy Nagy László nélkül mi lesz jobbátlövő poszton. Sőt, örülök is, hogy a fiatalok előtérbe kerülnek. Reálisan gondolkoztam, amikor meghoztam ezt a döntést. Az motoszkált bennem, hogy egy olimpiai ciklus előtt vagyunk, új edző érkezett a válogatott élére Vranjes személyében, aki gyakorlatilag egy fiatal, megújult csapattal tud nekivágni ennek a hároméves ciklusnak. Ennek függvényében ez az Európa-bajnokság is teljesen jó lesz arra, hogy az új edző próbálgasson, hiszen az Eb nem kvalifikál semmire.”

A világ korábbi legjobbjának is megválasztott kézis a mostani csapatot látva igencsak optimista.

„Jelenleg ez a magyar válogatott a huszonegy-két-három éves játékosokkal, egy-egy sérült hiányzóval kiegészülve biztos, hogy odatartozhat majd ismételten a nemzetközi kézilabda élmezőnyéhez.”

A magyar válogatott szombaton Dánia ellen kezd, majd a spanyolokkal, végül a csehekkel mérkőzik meg a csoportkörben, a középdöntőbe pedig a legjobb három csapat jut tovább.

(DIGI Sport – Sport 24)

Vranjes szűkítette a keretet

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük