Budapesti hétköznapok
Nagy Márton hiába kekeckedett: a kincstár visszautalta Budapest pénzét

A Fővárosi Törvényszék kedden jelentette be, hogy a szolidaritási hozzájárulás ügyében a fővárosnak kedvező ítélet született. A bíróság döntése szerint „a helyi önkormányzatok között is speciális helyzetben lévő, közfeladatainak teljesítése körében több millió lakos ellátásáért felelő felperes a beszedési megbízás teljesülése esetén – likviditásának ellehetetlenülése okán – ezen feladatainak ellátására képtelenné válik”. Egyúttal elrendelték, hogy alperesként a Magyar Államkincstár fizesse vissza kamataival együtt a főváros számlájáról májusban inkasszált 10,2 milliárd forintot.

…és láss csudát…
Úgy tűnik, Nagy Márton hiába vizsgálódott:
„Visszaszereztük Budapest pénzét. A kamatokat még várjuk.”
<< Olvassa cikkeinket a Facebookon, az Instagramon, a Linkedinen, a Truth-on és a Google hírei között is! >>
Az úgy volt…
Nagy Márton állítása szerint
a főváros “félrevezette a törvényszéket”,
mert hibásan mutatták be a helyi iparűzési adó emelkedését.
„Az ítéletben az szerepel, hogy 2025. június közepéig 20-30 milliárd forintnyi iparűzési adóbevételre tesz szert a főváros, ami nem igaz.
Az NGM tényadatai szerint május végéig már 135 milliárd forint folyt be a főváros számára iparűzési adó formájában.
„A bíróság továbbá nem vizsgálta, hogy Rákosrendező kifizetése miként járult hozzá a főváros csődjéhez”
– tette hozzá a miniszter.
Nagy Márton megjegyezte, vizsgálják a Fővárosi Törvényszék ítéletét, és ez után döntenek a lehetséges lépésekről, akár a fellebbezésről is.
“A fővárost nem a szolidaritási hozzájárulás, hanem mint az az adatokból is látszik, a főváros felelőtlen gazdálkodása viszi csődbe”
– állította a miniszter.
Miért pont ezt tudná jól?
Nagy Márton bejegyzésére reagált a főpolgármester, Karácsony a Facebook-oldalán azt írta:
“Nagy Márton miniszter eddig két fontos megjegyzéssel vetette észre magát Budapest ügyében. Az egyik, hogy Rákosrendező kapcsán a város nem élhet elővásárlási jogával. Hát, ez nem jött be. A másik, hogy inkasszó ügyében nem lehet jogvédelmet gyakorolni. Hát, ez sem jött be. Igaz, az inflációt, a gazdasági növekedést, a költségvetési hiányt sem találta el, miért pont ezt sikerülne.”
Szerző
Friss
- Trump Putyinnak: „súlyos vámokat vezetünk be, ha nem születik megállapodás ötven napon belül”
- Gyógytornász Budapesten – Hogyan válaszd ki a számodra legmegfelelőbb szakembert?
- A ‘keresztény’ maffia elzabrál mindent – Az önkény giccsei
- Meghalt Schmuck Andor – Legyen könnyű neki a föld!
- Kocsis Fidesz-frakcióvezető „nyelvi izmozása” Sztálin, Rákosi Ceaușescu, Lukašenko nyomában
- Tarjányi Péter: a közösségi média rombolói, avagy ismerd fel a trollt
- Csöbör Katalin teljes mellszéllel az Orbán-fényezés (narancs)sárgaköves útján
- Tovább megy -egyelőre nem sok sikerrel- a ‘bedőlt’ kormányablakok helreállítása – Hétfőn üzemszünet
- Gárdony nem alkuszik, újabb 3 fideszes képviselő helyére 2 VITE-indulót és 1 függetlent választottak
- Kingkong Bélának Pécsett volt szatócsüzlete a Teréz utcában – Cseri László szerint a világ….