Kerítésen innen
Nagy Márton szerint, ha már árstop, akkor legyen kövér – A bank a soros?
Nagy Márton, aki jelenleg nemzetgazdasági miniszteri posztban regnál, ráérzett a népszerűség ízére és kihasználva a benne, neki hívők naivságát az élelmiszerárak kontrolálásán túl belengette a bankok árstopját is. A Mészáros-uralta autópályadíjak emelése és a telefontársaságok díjkorrekcióját, amik természetesen a felhasználókat kötelezi plusz kiadásra egyelőre szemérmesen nem említette.
A gaz bankok….
Nagy Márton megtalálta az árfelhajtók, a szerinte már tavaly decemberre letört, legyőzött infláció elleni harca újabb ellenségeit. Hétfői posztjában arról írt, hogy
„a banki számladíjak jelentősen emelkednek. Ez nem indokolt, ezért ha kell, itt is lépni fogunk”.
A hozzászólásokból….
A posztja nem meglepő módon a kommentelők széles körében talált kedvező fogadtatásra, kevesen akadtak, akik ne örültek volna a kilátásba helyezett lépést is csak kilátásba helyező posztnak, sőt, ötleteket adtak Nagynak.
„Na már ideje mert POFÁTLANUL EMELIK A KIVÉTEKET!”
„…2024 ben 64 ezer forintot vont le a Bank külömbözö a költségekre ….2023 ban 30 ezer volt. Ideje lépni mert ez nagyon sok !”
„Mielőbb kérjük, és azt is, hogy legalább 250000 forint legyen az ATM ingyenes penz kivétel, kerdezem, milyen dolog az, hogy saját pénzemért fizetnem kell? „
„Na, az még gyönyörű lesz, ha addig hergelitek az átlagos IQ-val rendelkező szavazóitokat, hogy megszüntetik a számláikat a magyar bankfiókokban. 😃 Alig lehet belőle gond, ugye, Márton?”
„A Bank már nagyon elszemtelenkedett!!!”
„Lehet nem kellett volna emelni a tranzakciós illetéket és különadókat vetni ki a bankokra akik ezeket egy az egyben hárította az ügyfelekre?” „Felháborító, amilyen összegekkel dolgoznak a bankok…!”
„Ingyenes számlavezetést a nyugdíjasoknak és diákoknak !”
Upsz….
Azt egyébként érdekes módon nem említi meg Nagy Márton, hogy a pénzintézetek csak egy jogszabályi lehetőséggel élnek. A bankoknak ugyanis törvény adta lehetőség az előző évi infláció mértékével megemelni a számlákhoz kapcsolódó díjakat, költségeket. Ezt minden év elején végrehajtják – február végi adatok szerint hét bank módosította a díjakat és költségeket tartalmazó kondíciós listáját –, de most azért különösen szembetűnő, mert épp csak véget ért egy másik banki díjemelési folyamat. Az, amiben a tranzakciós illeték emelését hárították át a fogyasztókra – szintén törvény adta joguknál fogva.
Nagy Márton
egy olyan árfelhajtó, spekuláns, árdrágító csoportot leplezett le, akik semmi mást nem csináltak, mint a törvényes keretek között változtatták díjaikat.
Ezen az úton tovább haladva
hamarosan lecsaphat az autópálya-díjakat emelő Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.-re vagy a telekom-cégekre is, köztük a baráti ex-Vodafone One-ra is. Ezek ugyanis szintén a törvény által szabályozott módon emelhetik az áraikat
-írta a 444.hu.
Szerző
Friss
- Lázár: ‘a húsvéti nagytakarítás készen van, következhet a normalitás és a jólét programja!’
- Újabb ‘csurrant-cseppent’-sztori Tiborcz István -Orbán-vő- főszereplésével
- ‘Drága’ -a szó szoros értelmében!- Kollár Kinga! – 20 milliót feccölt a kormányprop. a lejáratására
- 6.700 milliónkba fájt a legutóbbi két nemzeti konzultáció – Mit tippel, mennyit égetnek el erre 2025-ben?
- ‘Szia Urak, megcsináltuk!’ – Lehallgatást gátló telefontok-ajánlás a Magyarországra utazó EP-delegációnak
- Varju: Orbán Viktor feltette magára az elé dobott kínai pórázt
- Akkora maflást kapott Schmidt Mária Juszt Lászlótól, hogy a fal adta a másikat
- 200 milliós pert nyertek úszók a magyar álam ellen
- Brüsszelben nem éri meg sunyinak lenni – EU-s vizsgálat Orbán Balázs MCC-jének cége ellen
- Politikusok egymás közt 2025 Magyarországán: ‘annyira ócska válasz lett ez, hogy az még Önhöz is méltatlan – pedig ez a léc eleve nincs túl magasan’