Connect with us

Kerítésen túl

Nagyipari gyermekkereskedelem a szomszédban

gyerek
Megosztás

A romániai Szilágy megyében bebukott egy nő és egy „vevő”. A vád ellenük, hogy az asszony 15 ezer lejért, azaz valamivel több mint 100 ezer forintért eladta újszülött gyermekét.

Nem is olyan bonyolult, mint amilyen drámai

A nő, akit őrizetbe vettek, azt állította a férfiről még az anyakönyveztető előtt is, hogy ő a gyermeke apja.

A gyanúsítottat júniusban, amikor szült, vette rá a férfi, hogy adja el neki újszülöttjét. A megállapodás szerint a vételárat két részletben kapta volna meg  az „anya”, felét a gyermek anyakönyvezése után, másik felét pedig, amikor elérte az egy éves kort. Az 54 éves férfi rávette az asszonyt arra is, hogy a fent már említett hazugságot vallja az anyakönyvezéskor.

„Ennek megfelelően mindketten megjelentek a bánffyhunyadi polgármesteri hivatal anyakönyvi hivatalánál, ahol nyilatkozatot írtak, amelyben saját felelősségükre azt állították, hogy a Kolozs megyei férfi a csecsemő vér szerinti apja.”

– írja a témát feltáró cikkében kronikonline.ro

Nagyipari gyermekkereskedelem

Egy Nagy-Britanniában működő banda felségterületévé tette Romániát. Angliában éppen ebben az évben ítélték el a banda 120 tagját súlyos évekre, ezzel szemben a Romániában elfogott 25 segítőjüket felmentette a bíróság, mégpedig szégyenletes módon a bűncselekmények elévülésére hivatkozva.

A külföldre szállított romániai gyerekeket a leggyakrabban prostitúcióra, illetve koldulásra kényszerítik.

A portugál rendőrség is éppen most nyomoz 11 eltűnt, koldulásra kényszerített román roma gyerek után, akiknek a szüleit le is tartóztattál. Így indult Romániában az angol és a román rendőrség közös akciója a gyermekkereskedők ellen.

Sajnos évtizedek óta egyre több jel mutat arra, hogy az eltűnt gyerekek a szervkereskedőknek is célpontjaivá váltak.

Olykor akad persze jó hír is:

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük