Connect with us

Ez a nap

Nagymama-gyilkos – Csak erős idegzetüeknek

Megosztás

Vádat emeltek egy 36 éves nő ellen, aki egy baltával megölte 81 éves nagymamáját Sarkadkeresztúron – közölte a Békés Megyei Főügyészség pénteken. Különös kegyetlenség.

varpalotai-gyilkossag2
Megosztás

Vádat emeltek egy 36 éves nő ellen, aki egy baltával megölte 81 éves nagymamáját Sarkadkeresztúron – közölte a Békés Megyei Főügyészség pénteken. Különös kegyetlenség.

A szomszéd szobában dohányozva hallgatta nagyanyja hörgését

Mint írták, a 36 éves cserszegtomaji nő 2017. november 9-én este kereste fel a 81 éves asszonyt, hogy pénzt kérjen tőle, de ő nem akart adni. A két nő között vita alakult ki, amely másnap reggel is folytatódott. Ekkor az unoka a szerszámosládából kivett egy baltát, és a konyhában a neki háttal álló sértettet kétszer fejbe vágta. Az idős asszony összeesett, a vádlott pedig egy ideig a szomszéd szobában dohányozva hallgatta nagyanyja hörgését, ezután még legalább ötször lesújtott rá a baltával. Az idős nő meghalt.
A vádlott ekkor magához vette nagyanyja nyakláncát, arany fülbevalóit, a holttestet pedig egy irhakabáttal együtt az udvari kukába rejtette. Összetakarított a házban, a baltát letörölte, a véres szőnyeget elrejtette, az összevérezett függönyt elégette. Magához vette az idős asszony laptopját és további ékszereket is, és indulni készült. Ekkor azonban megérkezett nagyanyja szomszédja és más hozzátartozói, akik értesítették a rendőrséget.
A Békés Megyei Főügyészség a nőt előre kitervelten, különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel és kifosztással vádolta meg és életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabását indítványozta. Az eljárás a Gyulai Törvényszéken folytatódik.

Hasonló

Apagyilkosság

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük